Válogatott: Juhász és Gera is erősségünk lehet - Egervári

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.05. 09:25
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó nemzeti csapat szövetségi kapitánya tegnap a Digi Sportnak adott egy hosszabb helyzetjelentést a márciusi vb-selejtezőket követően, míg a Nemzeti Sport mai számában megjelent nyilatkozatban már a hosszú válogatott szünetről, illetve Juhász Rolandról és Gera Zoltánról is beszélt.

Elegendő idő van a felkészülésre, a romániai találkozót csak szeptemberben játsszák. Addig még válogatottunk Izland (június 3-án), valamint Csehország (augusztus 14-én) ellen is kellő erőt, de inkább tapasztalatot gyűjthet a kimerítő folytatáshoz.

„Főként a meglévő csapategységet kívánjuk tovább erősíteni – mondta Egervári Sándor a közeli jövő feladatai kapcsán. – Nem szeretnék kísérletezgetni, ám meglehet, újakat is kipróbálok majd, úgy, mint nemrég Böde Dánielt és Kovács Istvánt."

„Tudom, hogy szeptember még nagyon messze van, én meg amúgy is meccsváró típus vagyok. Olyan, aki azt mondja, ne várjunk, játsszunk! Ugyanakkor tudom, a hosszú szünet nekünk kedvez, kulcsjátékosaink közül Juhász Roland játékba lendülhet, Gera Zoltán felépülhet, így mindketten ismét a válogatott erősségei lehetnek. Ne feledjük, még négy mérkőzés van hátra. Egy pont előnyünk van – és óriási hitünk" – fogalmazott a szakember.

A kapitány bővebb értékelését elolvashatja a Nemzeti Sport pénteki számában!

 

 

Legfrissebb hírek

Programajánló: Hivatás, család, kultúra – beszélgetés Gera Zoltánnal és Kovács „Kokó” Istvánnal

Egyéb egyéni
2026.01.31. 14:11

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

Gera Zoltán: Sok ötletem, tervem van akár a foci világában, akár azon kívül is

Magyar válogatott
2026.01.04. 08:00

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
2025.12.26. 13:55

Életem meccse – ötven magyar labdarúgó emlékezett vissza az új könyvben

Magyar válogatott
2025.12.15. 12:16

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

A sokkoló eredmény Détári Lajos, Kiprich József, Lipcsei Péter és Juhász Roland szemszögéből

Magyar válogatott
2025.11.19. 06:29

Olvasóink Vargát látták a legjobbnak, Szalait a leggyengébbnek az írek ellen

Magyar válogatott
2025.11.17. 17:11
Ezek is érdekelhetik