Magyar-román: Puskásék fociznak az 56-osok terén

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 18:53
Két órával a Magyarország–Románia zárt kapus vb-selejtező előtt még kevesen lézengenek a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által az 56-osok terén szervezett kivetítők előtt.

Az 56-osok terén két órával a mérkőzés előtt nagyjából száz ember lehet a kivetítők előtt, de többségüket a sárga mezes rendezők illetve a rendőrök teszik ki.

Arra, hogy a résztvevők meccsnézésre gyűltek össze, néhány zászlóárus jelenléte, illetve a kivetítőkön felelevenedő régi mérkőzések, az aranycsapat találkozói utalnak. Számos büfés és egyéb „kiszolgáló egység" várja az érdeklődőket, de egyelőre nehéz elképzelni, hogy a hideg szélben két óra múlva az MLSZ várakozásainak megfelelően több ezren – a szervezők helysz,íni etjelentése szerint az előzetes regisztrációk alapján öt-hat ezer drukkert várnak – szurkoljanak majd a kivetítők előtt.

Az első hivatalos program a 19 órakor kezdődő Magna Cum Laude koncert lesz.

Legfrissebb hírek

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36
Ezek is érdekelhetik