Válogatott: a románok a mieink kizárására spekulálnak

2013.01.24. 12:44
null
A románok felvetése szerint nemcsak a szurkolók, akár a válogatott is lemaradhat a márciusi vb-selejtezőről <br />(Fotó: Szabó Miklós – archív)
A román Gazeta Sportulirol napilap internetes oldalának – kissé szenzációhajhász – cikke szerint elképzelhető, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség kizárja Magyarországot a 2014-es világbajnoki selejtezősorozat küzdelmeiből.

Az újság felvetése szerint ugyanis elképzelhető, hogy az MLSZ fellebbezése nyomán a FIFA fellebbviteli bizottsága a zárt kapus büntetés enyhítése helyett súlyosbítja a szankciót, és pontlevonással sújt minket, vagy kizár a sorozatból.

„Azt nem tudom, hogy a budapesti mérkőzést végül zárt kapuk mögött rendezik-e meg, de azt igen, hogy Blatter szándéka, hogy pontlevonással vagy kizárással büntesse őket. Félek az esetleges idegengyűlölő rigmusoktól a bukaresti visszavágón” – nyilatkozta Mircea Sandu, a román szövetség elnöke.

Sandu – aki hosszú ideje az UEFA végrehajtó bizottságának tagjaként is dolgozik – Joseph Blatter múlt heti nyilatkozatára utalt, a FIFA elnöke akkor arról beszélt, hogy pontlevonással büntetné a lelátói rasszizmust.

A Gazeta Sportulirol cikkében már azt is kiszámolta, hogy ha a magyar válogatottat kizárják, akkor a román csapat számára szinte biztossá válik a második hely a csoportban Hollandia mögött.

A román lap írását persze a helyén kell kezelni: a FIFA vélhetően megelégszik az így is nagyon kemény zárt kapus büntetéssel a március 22-i Magyarország–Románia vb-selejtezőre – vagy talán enyhít a szankción a fellebbezés nyomán.

A románoknak egyébként valóban van félnivalójuk a bukaresti „visszavágóval” kapcsolatban, Boros Miklós romániai újságíró honlapunknak elmondta, a román szövetség nehezen tudja kordában tartani a drukkereket.

BLATTER: „LEGYENEK NAGYON KEMÉNYEK!”

„A rasszizmus olyan jelenség, amelyben a futball a társadalmunk áldozata. A diszkrimináció és a rasszizmus mindenhol megtalálható a társadalomban. Mi a labdarúgásban nem válhatunk felelőssé azért, ami a társadalomban történik. De a világon semmit sem lehet úgy megoldani, hogy az ember hátat fordít, és elfut. Egyetértek és támogatom Boateng tettét, mivel kemény figyelmeztetés volt. Most rajtunk áll, hogy megtegyük a megfelelő lépéseket. Azt gondolom, amit tennünk kell, hogy felkérjük a nemzeti és nemzetközi szövetségeket – főleg a fegyelmi bizottságokat –, hogy legyenek nagyon kemények. Nem elég pénzbírságot adni. A zárt kapus meccs egy opció, de a legjobb a pontlevonás lenne, vagy a csapat visszasorolása alacsonyabb osztályba, mivel végül is a klub felelős a szurkolóiért" – mondta Joseph Blatter a FIFA hivatalos honlapjának.


 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43