Válogatott: felnőttek verekedtek össze a gyermekszektorban

2012.11.15. 00:18
Elszomorító eseménynek volt szemtanúja a Nemzeti Sport Online munkatársa: a gyermekszektorban két középkorú magyar szurkoló összeverekedett a mieink Norvégia elleni felkészülési meccse alatt.

Az amúgy fagyos, gyenge iramú – ráadásul magyar szempontból vesztes – mérkőzésen a C jelű szektorban – melyben ezúttal is több száz gyermek lelkesedett Dzsudzsák Balázsékért – két középkorú magyar szimpatizáns egymásnak esett.

Röviden annyi történt, hogy a pályán látottaktól el nem ájuló, unatkozó drukkerek a stadion körül osztogatott újságokból, nyomtatványokból papírgalacsinokat, repülőket hajtogatva dobálózni kezdtek a lentebb helyet foglalók felé. Ez egy férfinak nem tetszett, s szóvá tette a tőle mintegy húsz sorral hátrébb ülőknek, akik persze azonnal válaszoltak főhősünk felmenőit sem kihagyva a buliból.

A hajigálás nem maradt abba, szurkolni vágyó honfitársunk így hát felsétált a lőszerből ki nem fogyó társasághoz, akik viszont némi kiabálással és lökdösődéssel könnyedén leszerelték.

A férfi jobbnak látta, ha odébb ül, de addigra már az egész szektor csak vele foglalkozott. Mindeközben a magyar válogatott már éppen kezdett formába lendülni, majd megkaptuk a második gólt is, de a C-szektorban még mindig a hajigálás volt műsoron. Ekkor lépett színre egy másik fanatikus honfitársunk, aki már célzottan az imént odébb ülő úriembert dobálta kifulladásig.

A célszemély nem bírta tovább, nekirontott az egyébként kiválóan célzó szurkolótársnak. Nem alakult ki nagy bunyó, de a dulakodás, amely a lépcsők miatt földharccal is járt, a C jelű gyermekszektor figyelmét szinte teljesen elvonta, a gyerekek közül sokan azt sem tudták, mi az eredmény a meccsen.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21