MLSZ: Egyiptomba készülnek a „ligások", délre Komanék

Vágólapra másolva!
2012.11.15. 08:14
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az m1 Ma reggel című műsorában arról számolt be, hogy együttese februárban egy déli országban játszik majd felkészülési mérkőzést – a helyszínnel és az ellenféllel kapcsolatban nem bocsátkozott részletekbe –, míg a ligaválogatott kapcsán megemlítette, hogy előrehaladott tárgyalások vannak egy decemberi egyiptomi túráról, ahol kétszer is pályára léphetne a csapat.

A ligaválogatott legutóbb november elején jött össze két napra és három edzésre.

Mint ismert, a magyar válogatott szerdán a Norvégia elleni hazai 2–0-s vereséggel zárta az idei esztendőt.

A LIGAVÁLOGATOTT NOVEMBERI KERETE
Kapusok: Jova Levente (FTC), Kurucz Péter (FGSZ Siófok)
Védők: Takács Ákos (Győri ETO), Debreceni András (Budapest Honvéd), Vermes Krisztián (Újpest), Guzmics Richárd (Haladás), Fiola Attila (Paks), Szabó János (Paks), Németh Milán (Lombard Pápa)
Középpályások: Pátkai Máté (Győri ETO), Józsi György (FTC), Gyömbér Gábor (FTC), Kanta József (MTK Budapest), Simon Ádám (Haladás), Gosztonyi András (DVTK), Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi), Nagy Gábor (Haladás), Zsidai László (MTK Budapest)
Támadók: Varga Roland (Győri ETO), Tischler Patrik (MTK Budapest), Bacsa Patrik (DVTK), Délczeg Gergely (Budapest Honvéd)
Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik