U16-os válogatott: Pisont István csapata Macedóniában készül

Vágólapra másolva!
2011.05.17. 08:20
A magyar U16-os labdarúgó-válogatott a nyári korosztályváltás után az ősszel kezdi meg a szereplését az U17-es Európa-bajnoki selejtezőkön. A közelgő tétmeccsekre készülő csapat a héten két mérkőzést játszik Macedóniában a házigazdák utánpótlásgárdájával – adta hírül az mlsz.hu.

A szakmai stáb a csapatépítés jegyében olyan futballistákat is meghívott az együttesbe, akik eddig a bővebb keret tagjaiként kevesebb lehetőséget kaptak a bizonyításra – számukra a nemzetközi rutinszerzés szempontjából rendkívül hasznos lehet a szereplés a két meccsen.

„Nagyon fontos a korosztálynak a minél több nemzetközi megmérettetés, hiszen szeptemberben Eb-selejtezők várnak az együttesre, és ilyenkor minden egyes válogatott meccsel hasznos tapasztalatokat szereznek a focisták, ezért egy ilyen túra kitűnően szolgálja a felkészülésünket. Jelenleg a keret kialakítása, valamint a csapatjáték erősítése a legfontosabb célunk, a ránk váró találkozókra is ezen szakmai célok mentén készülünk” – mondta Pisont István az mlsz.hu-nak.

A mieink kedden 13 órától, míg csütörtökön 10 órától mérkőznek meg a macedón korosztályos alakulattal.

AZ U16-OS VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Leinder Domonkos (MTK Budapest), Dániel Csaba (Ferencvárosi TC)
Mezőnyjátékosok: Erdős Gábor (Honvéd-Magyar Futball Akadémia), Asztalos Dávid (MTK Budapest), Dékány Péter (Honvéd-Magyar Futball Akadémia), Pataki Zsolt (DVSC), Tamás Krisztián (Haladás-Illés Akadémia), Németh Márió (Haladás-Illés Akadémia), Kerékgyártó Dávid (MTK Budapest), Ács Ádám (MTK Budapest), Vlasics Dániel (Haladas-Illés Akadémia), Bobál Gergő (Honvéd-Magyar Futball Akadémia), Vida Krisztofer (Honvéd-Magyar Futball Akadémia), Kovács Tamás (Haladás-Illés Akadémia), Vallejos Dominique (PFLA Felcsút), Farkas Zoltán (Győri ETO), Kalmár Zsolt (Győri ETO), Popgeorgiev Pantelis (Ferencvárosi TC)

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
12 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
Tegnap, 12:48

Rozsályi örömóda

Minden más foci
2025.12.24. 11:13

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.23. 09:04

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
2025.12.21. 10:15

Labdarúgás: ismét elmaradt az áttörés utánpótlásfronton

Utánpótlássport
2025.12.18. 09:02

Labdarúgás: minimum 90 fiatalperc minden csapatban a 17. fordulóban

Utánpótlássport
2025.12.16. 09:03

Kiakadtak a rajongók, rendbontással indult Lionel Messi indiai körútja

Minden más foci
2025.12.13. 11:14
Ezek is érdekelhetik