U19-es válogatott: a mieink vereséggel kezdték a Vilotics-tornát

2010.09.05. 21:24
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott ma délután megkezdte szereplését a szabadkai Vilotics-emléktornán. Az Európa-bajnoki selejtezőre készülő csapatunk első ellenfele a házigazda szerb válogatott volt, és a találkozót a hazaiak nyerték meg 4–1-re – adta hírül az MLSZ hivatalos honlapja.

Az október végi, hazai rendezésű Eb-selejtező tornára készülő válogatottunk a Jova Levente – Szvoboda Szabolcs (Farkas Márk, a 48. percben), Baráth Botond, Jagodics Márt, Tóbiás Zsolt – Windecker József, Ugrai Roland (Szolnoki Roland, a 62. percben), Czár Richárd – Skriba Máté, Volent Roland, Ponczók Csaba összeállításban játszott, és már az első tíz perc végére kétgólos hátrányba került. Alakulófélben lévő együttesünk nem játszott alárendelt szerepben, több tiszta ziccert is kialakított a találkozón, ám az akciók végén a helyzetek kimaradtak, a kapu előtt pontatlanok voltak futballistáink.

A hazaiak a félidő végén megszerezték harmadik góljukat, majd a hajrához közeledve negyedszer is bevették a mieink kapuját. A 76. percben szépítettünk, Ponczók Csaba szabadrúgásból volt eredményes. A találkozó 4–1-es hazai sikerrel ért véget, ám ezúttal az eredménynek még nem volt jelentősége, Szepessy László szövetségi edző nem titkoltan a kísérletezésre szánja a Vilotics-torna mérkőzéseit, illetve arra, hogy felmérje a keret futballistáinak aktuális tudásszintjét.

„Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, s bár az eredmény alapján látszólag nagyobb vereséget szenvedtünk, a látottak alapján a döntetlen is benne volt a mérkőzésben – nyilatkozta a lefújás után Szepessy László az mlsz.hu-nak. – Több százszázalékos helyzetet is kihagytunk, és figyelmesebb védekezéssel néhány kapott gólt is elkerülhettünk volna. Végig nyílt, támadó taktikában játszottunk, mert véleményem szerint csak ez vezethet eredményre a későbbiekben. Jó mérkőzésen vagyunk túl, amelyet egy fizikálisan és technikailag is fölöttünk álló ellenféllel vívtunk meg. Jelenleg a kerettel való ismerkedés időszakát éljük, új taktikai rendszert kezdtünk begyakorolni, és törvényszerű volt, hogy kijöttek ennek a gyermekbetegségei. Láttam biztató jeleket, meggyőződésem, hogy a későbbiekben jobb százalékkal használjuk ki a helyzeteket, feljavul a védelmünk is, és az Eb-selejtezőt már egy kiforrottabb csapattal kezdjük meg. Ezt a tornát a kísérletezésre szánjuk, egyelőre nem az eredmény a fontos, hanem az, hogy minél több tapasztalatra, tanulságra tegyünk szert, amelyekre építkezhetünk a jövőben.

A TORNA TOVÁBBI PROGRAMJA 
Szeptember 6., hétfő
Magyarország–Ukrajna 16.30
Szerbia–Izrael 16.30
 
Szeptember 8., szerda
Magyarország–Izrael 15.30
Szerbia–Ukrajna 16.30

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 29. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.14. 09:04

Labdarúgás: kikapott a belgáktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.04.13. 20:59

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
2026.04.11. 14:23
Ezek is érdekelhetik