Női labdarúgás: Jakabfi triplájával nyert a válogatott Románia ellen

Vágólapra másolva!
2010.08.25. 20:19
A magyar női labdarúgó-válogatott Jakabfi Zsanett mesterhármasával 3–2-re nyerte a Románia elleni utolsó világbajnoki selejtező-mérkőzését.

Az mlsz.hu tájékoztatása szerint együttesünk a Szőcs Réka – Gál Tímea, Tóth II Alexandra, Tálosi Szabina, Krenács Lilla (Szuh Erika a 83. percben) – Smuczer Angéla (Szabó Boglárka a 64. percben), Rácz Zsófia –Tóth Gabriella (Zágor Bernadett a 69. percben), Jakabfi Zsanett, Vágó Fanni – Pádár Anita összeállításban játszotta le a mérkőzést.

Jakabfi a 15. percben szerzett vezetést együttesünknek, majd a 34. percben megduplázta csapatunk és saját találatainak a számát. Ellenfelünk a félidő végén szépített, majd a fordulás után három perccel már kiegyenlített. A mérkőzés a hosszabbítás perceiben dőlt el, maikor Jakabfi egy büntetőt értékesített.

„Büszke vagyok a lányokra, akik a szívüket, lelküket kitették ma is. Ez a válogatott példát mutatott, megmutatta, hogyan lehet eredményesen szerepelni egy olyan selejtezőcsoportban, ahol jóval erősebb ellenfelekkel kell felvenni a harcot. Ez a győzelem az elmúlt három évben végzett munka csúcsa" – jelentette ki a találkozó után Vágó Attila szövetségi edző.

Vágó Attilának ez volt az utolsó mérkőzése a női csapat élén, mert bár 2012-ig van szerződése, a Szolnok irányítása mellett nem vállalhatja tovább a szövetségi edzői munkát.

„Az MLSZ új elnöksége kétezer-tizenegy január elsejétől főállású szövetségi kapitányt szeretne a válogatott élére – mondta Vágó Attila a Nemzeti Sportnak. – Én azonban nem szeretném otthagyni klubcsapatomat, a Szolnokot, melynek vezetői mindvégig, még tavasszal, a feljutásért vívott kiélezett harc idején is rendkívül toleránsak voltak, egyszer sem gördítettek akadályt szövetségi munkám elé. Ezért úgy döntöttem, az utolsó vébé-selejtező után elköszönök a lányoktól."

Információink szerint az MLSZ már fel is vette a kapcsolatot Kiss Lászlóval, a Vasas egykori kiváló válogatott csatára korábban dolgozott a női válogatott irányítójaként.

NŐI LABDARÚGÁS, VILÁGBAJNOKI-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA 
4. CSOPORT, 8. FORDULÓ  
Románia–Magyarország 2–3
Ukrajna–Lengyelország 3–1
 A 4. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Ukrajna 8 5 2 1 24–9 17
2. Lengyelország 8 5 1 2 18–9 16
3. Magyarország 8 4 3 1 15–10 15
4. Románia 8 2 2 4 14–13   8
5. Bosznia-Hercegovina 8 0 0 8   0–30   0

 

Legfrissebb hírek

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
23 órája

Labdarúgás: ismét elmaradt az áttörés utánpótlásfronton

Utánpótlássport
2025.12.18. 09:02

Labdarúgás: minimum 90 fiatalperc minden csapatban a 17. fordulóban

Utánpótlássport
2025.12.16. 09:03

Kiakadtak a rajongók, rendbontással indult Lionel Messi indiai körútja

Minden más foci
2025.12.13. 11:14

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 16. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.09. 11:28

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2025.12.03. 09:00

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.02. 17:51

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.02. 09:07
Ezek is érdekelhetik