Erwin Koemannal szerződést bontott az MLSZ

2010.07.22. 18:53
null
Koemant sokan bírálták, most távozott (Fotó: Németh Ferenc)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség és Erwin Koeman közös megegyezéssel szerződést bontott egymással. A hivatalos bejelentésre holnap kerül sor, a távozó holland szakember munkáját Egervári Sándor veszi át.

Információink szerint az MLSZ és Erwin Koeman közös megegyezéssel szerződést bontott egymással, így a holland edző nem tölti ki 2012-ig szóló szerződését a magyar válogatott élén. Úgy tudjuk, hogy a szerződésbontás után mindkét fél elégedetten vált el egymástól.

A távozó Koeman munkáját Egervári Sándor veszi át. A hivatalos bejelentésre azonban még holnapig várni kell.

Az MLSZ péntek reggelre hívott össze rendkívüli sajtótájékoztatót, ekkor jelentik majd be a régi kapitány távozását, illetve az új érkezését.

A Nemzeti Sport információja szerint Egervári Sándor eddigi munkáját Róth Antal veszi át, ő lesz az olimpiai válogatott szövetségi edzője. A válogatott technikai igazgatója Both József lesz.

A kapitánykérdés már Csányi Sándor megválasztásakor szóba került. Korábban megírtuk, hogy az MLSZ elnöke szerdán tájékoztatta az elnökséget az Erwin Koemannal folyó tárgyalásairól. A szövetség hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint „a testület tagjai további kérdéseket fogalmaztak meg, és a válaszok ismeretében határoznak majd a szakember jövőjéről."

Most úgy tűnik, döntöttek...

AZ UTOLSÓ NYOLC MECCSÉBŐL EGYET NYERT MEG A KOEMAN-CSAPAT

Erwin Koemant 2008. április 24-én (május elsejei hatállyal) nevezték ki a magyar válogatott szövetségi kapitányának. Első mérkőzését pontosan egy hónappal később vívta a nemzeti csapattal, győzelemmel mutatkozott be – a válogatott 3–2-re nyert Görögország ellen.

 

Első négy mérkőzésén veretlen maradt a csapattal, 2008 szeptemberében, Svédország ellen szenvedett először vereséget kapitányként. A világbajnoki selejtezőkön 5–1–4-es mérleget mutatott fel a válogatottal, amely – Dánia, Portugália és Svédország mögött – végül a negyedik helyen végzett az európai 1. csoportban.

 

A kötelezőket hozta ugyan a csapat (sőt: hosszú idő után tétmeccsen is legyőzött egy magasabban rangsorolt csapatot, Dániát – igaz, a „dinamitok" akkor már kijutottak a vb-re), de Koeman taktikája a sorsdöntő, Svédország és Portugália elleni mérkőzéseken rengeteg kritikát kapott. Összességében 7 győzelem, 4 döntetlen és 9 vereség a mérlege a válogatottal, utolsó nyolc mérkőzéséből azonban mindössze egyszer nyert és egyszer ikszelt a csapata, összesen négy gólt szerezve. A kapitány Hollandia ellen irányíthatta utoljára a magyar csapatot 2010. június 5-én – 6–1-es vereség lett a vége...

 

Legfrissebb hírek

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
8 órája

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
9 órája

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39