– Lemond?
– Nem! Miért kellene lemondanom? – kérdezett vissza a hollandoktól elszenvedett 6–1-es vereséget követően a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Erwin Koeman.
– Például azért, mert egy hét alatt két megalázó vereséget szenvedettel az ön által irányított válogatott.
– Való igaz, mind németektől, mind a hollandoktól nagy különbséggel kaptunk ki, de ahhoz, hogy tanuljunk, szükségünk van az ilyen meccsekre.
– Nem mondhatja komolyan, hogy a nulla háromból, illetve a mostani hat egyes kudarcból tanulni lehet!
– Ahhoz, hogy kettőt előrelépjünk, néha vissza kell lépnünk egyet.
– Legyen őszinte: milyen biztató momentumokat lát?
– A hollandok elleni mérkőzés első ötvenöt perce tetszett. A játékosok azt tették, amit megbeszéltünk, különösen a védekezéssel lehettem elégedett. Kettő egy után azonban magasabb fokozatba kapcsoltak a házigazdák, ezt a tempót mi már nem bírtuk. A labdáról rendre lemaradtunk, a párharcokat pedig elveszítettük. Sajnos ez annak a következménye, hogy amíg Hollandia a világbajnokságra készül, a magyar futballisták számára már rég véget ért az idény.
– Attól még nem kell újra és újra beleszaladni egy súlyos vereségbe.
– Ön szerint jobb lett volna, ha Albánia ellen játszunk, és nyerünk mondjuk egy nullára? Kitartok amellett, hogy kizárólag a nevesebb válogatottak elleni mérkőzésekből lehet tanulni. Persze én bizonyára másként látom a helyzetet, mint a szurkoló, az újságíró vagy éppen a Magyar Labdarúgó-szövetség.
– Ha már szóba hozta az MLSZ-t: nem tart attól, hogy menesztik?
– Bármi előfordulhat. Ha a szövetség új elnöke úgy ítéli meg, hogy nincs szükség a munkámra, távozom. Ám amíg nem válnak meg tőlem, addig minden erőmmel azon leszek, hogy a magyar válogatott jobb legyen.
– Miben hisz még?
– Magamban, a stábomban és a játékosokban.
– Amíg a csapat Magyarország felé veszi az irányt, ön hazautazik Eindhovenbe, a munkájára, a csapatra zúduló kritikákat így kikerüli. Érdekelne, hogy mivel búcsúzott a futballistáktól?
– Jó nyaralást kívántam nekik.
– Mit gondol, augusztusban az angliai vendégjáték előtt viszontlátja őket?
– Remélem, igen.
– Tényleg nem adja fel?
– Hadd kérdezzek vissza megint: miért kellene feladnom?
| |
