Koeman: Hiányzik az erő a középpályáról

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.05.31. 20:27
null
A kapitány szerint a magyar labdarúgók lényegében nyaralásból érkeztek az edzőtáborba (Fotó: Mirkó István, NS-archív)
Múlt szombaton, felkészülési mérkőzésen háromgólos (0–3) vereséget szenvedett a Puskás Ferenc Stadionban az Erwin Koeman szövetségi kapitány által irányított magyar labdarúgó-válogatott a dél-afrikai világbajnokságra készülő német együttestől. A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján (mlsz.hu) vezetett blogjában a holland szakember választ ad a taktikai felállás kapcsán őt ért kritikákra és elárulja azt is, miért nem együtt utazik el csapatával a következő összecsapás helyszínére. Együttesünk szombaton a szintén vb-résztvevő Hollandiával játszik idegenben, ugyancsak a felkészülés jegyében.

Sajnos, a szombat este nem úgy alakult, ahogyan terveztük, és ahogyan a szurkolók is szerették volna. A német válogatott minden tekintetben fölénk nőtt, és ezt már a mérkőzést követő sajtótájékoztatón is elismertem. Az a tény, hogy fizikálisan is más minőséget képviselt az ellenfél, nem lepett meg különösebben. A németek világbajnokságra készülnek, nem estek ki a ritmusból, tökéletesen fittek, a magyar labdarúgók ugyanakkor lényegében nyaralásból érkeztek az edzőtáborba, és többségük hetek óta nem vett részt komoly edzésen. Ehhez jött még, hogy a német játékosok rendkívül jól képzettek, minőségi futballisták, és mindent összevetve ez vezetett a nagy különbségű vereséghez.

Ezzel együtt cseppet sem volt haszontalan ez a kilencven perc. Mi a svédek elleni, szeptemberi Eb-selejtezőre készülünk, mindent ennek rendelünk alá. Erre keressük a legjobb megoldásokat, és a barátságok mérkőzések kiváló alkalmak a kísérletezésre. Sérülés és egyéb okok miatt többen is hiányoztak, és így lehetőség nyílott néhány új játékos kipróbálására. Azért hívtam meg a tavalyi U20-as világbajnokság hősei közül három fiatalt, Koman Vladimirt, Gulácsi Pétert és Németh Krisztiánt, hogy testközelből lássam, hogyan illeszkednek be a közösségbe, a csapatba, hogyan dolgoznak, és ezért került a keretbe például Lázok János is, aki a magyar bajnokságban huzamosabb ideje jó teljesítményt nyújtott. Hasznos tapasztalatokat gyűjtöttem róluk, és nyilván így lesz ez szerdától Hollandiában is.

Tudom, sokakat érdekel, miért tettem a középpályára Juhász Rolandot. Sajnos, a választék nem nagy az olyan labdarúgókból Magyarországon, mint amilyen Dárdai Pál, márpedig az ő egészséges agresszivitására nagy szükség van ezen a poszton, az ő kiválásával az erő is hiányzik a középpályáról. Kíváncsi voltam, Juhász Roland tudja-e helyettesíteni, de a szünet után visszaküldtem az eredeti helyére. Ismétlem, én minden gondolatommal a svédek elleni felkészülést tartom szem előtt, addig minden fontos kérdésre igyekszem megtalálni a választ.

Most újabb nehéz erőpróba előtt állunk, hiszen a helyzet ugyanaz: ismét a világ egyik legjobb együttesével kell szembe néznünk, amely ugyancsak a csúcsforma közelében játszik majd. Nagyon várom ezt a találkozót, igyekszünk a lehető legjobban felkészülni rá. Kitartok a véleményem mellett, hogy a svédek elleni mérkőzésre a legjobban erős csapatokkal megküzdve tudunk felkészülni, és ezért igen fontos ez az összecsapás. Én kedden este Rotterdamban megnézem a Hollandia - Ghána meccset, és szerdán Amszterdamban várom a csapatomat.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik