Petryt bundázással gyanúsítják Törökországban

Vágólapra másolva!
2010.04.02. 14:18
null
Petry Zsoltot (jobbra) bundázással vádolják (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Egy, az 1990-es évek bundaügyeit vizsgáló török parlamenti vizsgálat 2005-ös meghallgatási jegyzőkönyve szerint Petry Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa 25 ezer dollárért eladta az 1995-ös Törökország–Magyarország Eb-selejtezőt (2–0) – adta hírül több török forrás.
MLSZ: NINCS BIZONYÍTÉK, PETRY ÁRTATLAN
„Az MLSZ hivatalos álláspontja az, hogy a cikkben szereplő állítást semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, ezért Perty Zsoltot a szövetség ártatlannak tekinti, és az ügyben így nem indít vizsgálatot” – olvasható a szövetség hivatalos honlapján.

Egy, az 1990-es évek bundaügyeivel foglalkozó törökországi parlamenti vizsgálat meghallgatási jegyzőkönyvében a Genclerbirligi akkori elnöke, Ilhan Cavcav azt vallotta, hogy tudomása szerint a magyar válogatott és az ankarai csapat kapusa, Petry Zsolt 25 ezer dollárért eladta az 1995-ös Törökország–Magyarország Eb-selejtezőt (2–0) – a hírről több török forrás egybehangzóan számolt be.

A korábbi klubvezető szó szerint ezt mondta kihallgatása során: „megvették a magyar kapust."

A mérkőzés előtt a törökök két ponttal előzték meg a 3. helyen álló svédeket, és mivel Hakan Sükür két fejes góljával 2–0-ra nyertek, Törökország – története során először – kijutott az Európa-bajnokságra.

PETRY TAGADJA A VÁDAT, MEGFENYEGETTÉK A CSALÁDJÁT

Perty Zsolt a Nemzeti Sport kérdésére tagadta a török sajtóban vele kapcsolatban megjelent bundavádat

 

„Amikor a Genclerbirligi játékosa voltam, egyhavi fizetésemmel tartozott nekem a klub, ezért a FIFA-nál feljelentettem szerződésszegés miatt. Mikor a nemzetközi szövetséghez fordultam, a klub vezetői megfenyegették a családomat és engem is, többek között azzal, hogy besározzák a nevemet és bundázással fognak meggyanúsítani, ha nem vonom vissza a feljelentést. Ez az ügy annak a folyománya, de nem értem, hogy most miért került elő" – nyilatkozta a jelenleg a magyar válogatott kapusedzőjeként dolgozó Petry.

MÉSZÖLY GÉZA ÉS ILLÉS SEM FELTÉTELEZI PETRYRŐL A BUNDÁZÁST

„Nagyon meglepődtem a hír hallatán. Együtt nőttünk fel Zsolttal, és nem ilyennek ismerem őt, nagyon elhivatott ember. Nem tudom ezt feltételezni róla" – jelentette ki a távirati iroda érdeklődésére Mészöly Géza, aki azon a találkozón öltötte magára utoljára a címeres mezt, s mindkét török gólt mellőle fejelte Hakan Sükür.

A 18-szoros válogatott védő hozzátette, nem tapasztalt semmi gyanúsat a mérkőzés előtt, s emlékei szerint egyik gólról sem tehetett Petry.

„Kíváncsian várom a fejleményeket, de remélem, Zsolt tudja cáfolni a megjelent híreket" - mondta Mészöly.

Illés Béla a távirati irodától értesült az ügyről, nem emlékezett pontosan a mérkőzés részleteire, csak annyit tudott felidézni, hogy mindkét gólt fejesből szerezték a törökök az első félidőben.

„Nehéz ezt elhinni. Én csak a válogatottban futballoztam együtt Zsolttal, de kétlem, hogy egyetlen mérkőzést is eladott volna" – mondta az ominózus meccs félidejében lecserélt Illés. (MTI)
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐSOROZAT, 1995–1996
TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–0 (2–0)
1995. 09. 06., Isztambul, Inönü-stadion, 50 000 néző
TÖRÖKORSZÁG: Rüstü Recber – Osman Özköylü, Ogün Temizkanoglu, Alpay Özalan, Recep Cetin, Tugay Kerimoglu, Abdullah Ercan, Oguz Cetin, Sergen Yalcın (Tolunay Kafkas, 46.), Hakan Sükür, Hami Mandirali (Bülent Korkmaz, 90.). Szövetségi kapitány: Fatih Terim
MAGYARORSZÁG: Petry Zsolt – Telek András, Mészöly Géza, Nagy Norbert (Klausz László, 46.), Farkasházy László, Lipcsei Péter, Kozma István, Halmai Gábor, Illés Béla (Sallói István, 46.), Arany László, Kiprich József. Szövetségi kapitány: Mészöly Kálmán
Gólszerző: Hakan Sükür (9., 31.)
AZ ÁLLÁS AZ 1995. SZEPTEMBER 6-I JÁTÉKNAP ELŐTT
1. Svájc 13 pont
2. Törökország 10
3. Svédország 8
4. Magyarország 5
5. Izland 4
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Svájc 8 5 2 1 15 7 8 17
2. Törökország 8 4 3 1 16 8 8 15
3. Svédország 8 2 3 3 9 10 −1 9
4. Magyarország 8 2 2 4 7 13 −6 8
5. Izland 8 1 2 5 3 12 −9 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik