Koeman: Akkor van értelme a közös munkának, ha van ennél feljebb is

2009.04.27. 09:08
Mintha nem is a magyar futballról lenne szó… Kisteleki István bejelentését ugyanis össznépi bólogatás fogadta; emlékezetes, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke még a múlt héten tette közhírré, hogy ha rajta múlik, még a nyáron meghosszabbítja Erwin Koeman ez év novemberében lejáró szerződését. Persze nemcsak az elöljárón – és a különböző fórumokon fellelhető reakciókból ítélve az ezúttal teljes mellszélességgel mellette álló szurkolókon –, hanem a szövetségi kapitányon is múlik, hogy hónapokon belül megköttetik-e a 2012-ig érvényes megállapodás. Amint a holland szakember a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, nincs kizárva, hogy egymás tenyerébe csapnak, sőt…
Kisteleki István és Erwin Koeman hamarosan ismét egymás tenyerébe csaphat
Fotó: Németh Ferenc
Kisteleki István és Erwin Koeman hamarosan ismét egymás tenyerébe csaphat
Kisteleki István és Erwin Koeman hamarosan ismét egymás tenyerébe csaphat
Fotó: Németh Ferenc
Kisteleki István és Erwin Koeman hamarosan ismét egymás tenyerébe csaphat

– Kisteleki István nem titkolta, mielőtt csütörtökön bejelentette volna szándékát, hogy ötletét nem osztotta meg senkivel. Azóta kereste már az elnök?
– Még nem – tudatta lapunkkal az Eindhovenben tartózkodó Erwin Koeman. – Magam is csak az internetet böngészve szembesültem a hírrel.

– Meglepődött?
– Őszinte leszek: nem. Tudom, a szövetség vezérkara elégedett a munkával, amelyet a válogatottnál végzek. Jobban mondva: amelyet a segítőimmel végzünk. A visszajelzések alapján sejtettem, hogy előbb-utóbb felvetődik az esetleges hosszabbítás lehetősége.

– Mikor szignálja a papírokat?
– De sietős… Komolyra fordítva a szót: előbb szeretném a saját fülemmel hallani, hogy a szövetségnek milyen szándékai vannak. S lehetőleg Kisteleki Istvántól.

– Sokáig aligha kell várnia erre: e hét végén Magyarországra érkezik, hogy részt vegyen a telki edzőközpont ünnepélyes átadásán.
– Afelől nincs kétségem, hogy az elnökkel váltok majd egy-két szót ez ügyben, azt azonban kizártnak tartom, hogy máris egyezségre jutnánk. Fontos hétvégéje lesz ez a magyar labdarúgásnak, mások mellett a nemzetközi szövetség elnöke, Joseph Blatter és az európai szervezetet irányító Michel Platini is az MLSZ vendége lesz, s nem hinném, hogy azokon a napokon nekem kellene a középpontban lennem.

– Milyen feltételek mellett írna alá kétezer-tizenkettőig?
– Extra óhajaim nincsenek, nem kérek sztárgázsit, s nem akarok luxusjachtot sem. Úgy vélem, a kéréseim teljesíthetők – de ha nem haragszik, ezeket először az elnökkel osztanám meg.

– Amióta értesült Kisteleki István tervéről, csak ez jár a fejében?
– Ezt nem állítanám. Habár azt sem, hogy nem morfondírozom. Elsősorban azon gondolkodom, hogyan léphetünk előre. Lassacskán, persze, fokról fokra. Ám a közös munkának kizárólag akkor van értelme, ha mindannyian meg vagyunk győződve róla, hogy még ennél is van feljebb. Azonban felesleges előreszaladni, hiszen az ősszel négy létfontosságú világbajnoki selejtező vár ránk – ki tudja, mire lefújják az utolsót, talán már senki sem akarja, hogy Erwin Koeman maradjon a kapitány…

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!
Legfrissebb hírek

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Az MLSZ módosította a hétvégi NB I-es és NB II-es mérkőzések időpontjait

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 09:51