U19-es válogatottunk kitűnő szereplése és az MLSZ nézőcsalogató akciója meghozta a gyümölcsét: jó kétezer magyar drukkolt a helyszínen szerda este Németh Krisztiánéknak az olaszok elleni Eb-elődöntőn, közöttük ott volt a Nemzeti Sport 200 előfizetője is. És bár Sisa Tibor válogatottja 1–0-ra kikapott, a magyar szurkolók hálásak a fiúknak, mert mutattak valamit abból, amit úgy hívnak: labdarúgás!

Fotó: Mirkó István
A Nemzeti Sport által indított buszokon csaknem kétszáz szurkoló utazott Csehországba, a szerdai elődöntőre

Fotó: Mirkó István
A Nemzeti Sport által indított buszokon csaknem kétszáz szurkoló utazott Csehországba, a szerdai elődöntőre
„Ehhez hasonlót még nem láttam” – jelentette ki Chris Wild, az UEFA-torna játékvezetőinek sokat látott angol vezetője, arra utalva, hogy mekkora tömegben érkeznek a magyar szurkolók a csehországi ifjúsági Európa-bajnokság elődöntőjére, az Olaszország–Magyarország mérkőzésre.
ÍRÁSAINK AZ OLASZ–MAGYAR MECCSRŐL
A mintegy háromezer néző jó kétharmada magyar volt tehát, a többi jórészt hazai, cseh futballkedvelő. Az olaszok kis túlzással magasról tettek erre a meccsre. Na igen, ahol a felnőttcsapat eredményei kielégítik a szurkolók vágyait, ott az utánpótláscsapat sikerei minimális figyelmet kapnak.
Nálunk ez fordítva van. De az tény, hogy Németh Krisztiánék meg is érdemlik a figyelmet és azt a hatalmas szeretetet, amit itthonról kaptak.
Válogatottunk ugyan szerdán szoros mérkőzésen vereséget szenvedett, de a szurkolók így is megköszönték a Sisa-fiúk teljesítményét, mert ahogy egyik olvasónk fogalmazott: mentek, mint a távirat. Alább olvasóink véleményeiből idézünk.
milan4ever
Srácok, nem kell elkeseredni! Ez gyönyörű volt, és még lesz jobb is. Most kell csinálni, hajtani, és meglesz az eredménye! Bennetek van a jövő, és van miben reménykedni! HAJRÁ MAGYAROK!
@réka@
Szép volt, srácok! Köszönjük nektek azt a sok munkát és küzdést, amivel eljutottatok ide! Csak így tovább! Hajrá Magyarok!
Pendili
Ezek után rá kellene döbbennie az MLSZ-nek, az összes „nagy magyar sztárcsapatnak", hogy nem falábú, pénzéhes, külföldi focistákba kell fektetni a pénzt, hanem az utánpótlásba.
pajerich
Minden tiszteletem a tiétek, Srácok! Le a kalappal, gratulálok! Így tovább!
Zima
Szép volt, fiúk!!! Büszkék vagyunk Rátok!!!
itePK
Sok-sok évet kellett várni egy újabb jelentős magyar futballsikerre. Minden elismerésünk! Köszönjük!
galmat
Srácok, írjátok tovább a csoda történetét jövőre Egyiptomban! Mert ez hőstett volt, ilyen hazai futballkörnyezetből az európai elitben bizonyítani maga volt a csoda! Köszönjük fiúk! RIA-RIA-HUNGÁRIA!!!
AnteReid
Semmi gond, fiúk, mentetek, mint a távirat, így aztán minden OK! Legyetek még ennél is jobbak, és legyetek nagy futballisták!
Poszmet
Nálam meg pont most romlott el a tv, úgyhogy megint maradt a net... De már úgyis megszoktam a kínai, spanyol stb. kommentárokat, meg a kevésbé éles képet. De a lényeget akkor is láttam: NAGYSZERŰ CSAPATOT ALKOTNAK EZEK A FIÚK!!!
NÉZZE MEG A MAGYAR U19-ES VÁLOGATOTT GÓLJAIT VIDEÓN!
EMLÉKEZTETŐ
OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–0 (0-0) |
OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–0 |
Helyszín: Plzen, Struncovy sady |
Nézőszám: 3000 |
Játékvezető: Svein Oddvar Moen (norvég) |
Asszisztensek: Konrad G. Borg (máltai), Sander van Roekel (holland) |
OLASZORSZÁG | MAGYARORSZÁG |
1 Fiorillo | 1 Gulácsi |
2 Darmian | 5 Debreceni |
5 Tagliani | 13 Szekeres |
6 Gentili | 14 Présinsger |
13 Formiconi | 2 Busai |
14 Albertazzi | 3 Korcsmár |
4 Garibaldi | 6 Gál A. |
15 Poli | 7 Koman |
16 Bonaventura | 11 Szabó L. |
7 Paloschi | 17 Gosztonyi |
9 Okaka Chuka | 9 Németh K. |
Szövetségi edző: | Szövetségi edző: |
Francesco Rocca | Sisa Tibor |
Gólszerző(k): Forestieri (65.) |
Cserék: Formiconi helyett Forestieri (a szünetben), Paloschi helyett Eusepi (85.), ill. Busai helyett Bajner (77.) |
Sárga lap: Albertazzi (15.), Darmian (29.), Forestieri (88.) ill Korcsmár (46.), (Szabó 90+3.) |
Legfrissebb hírek

Átszáguldott az Előre az U19-es válogatotton
Röplabda
2024.12.21. 21:07
Ezek is érdekelhetik