Olimpia: Karakas ipponnal mutatkozott be a tatamin

Vágólapra másolva!
2012.07.30. 11:20
Karakas Hedvig győzelemmel mutatkozott be a londoni olimpia cselgáncsversenyében. Az Újpest dzsudokája a női 57 kg-osok között a tizenhat közé jutásért rendezett meccs utolsó másodperceiben tudott felülkerekedni a spanyol Concepción Bellorínon.

A két dzsudoka eddig háromszor találkozott egymással pályafutásuk során, és kétszer a magyar, egyszer a spanyol nyert, ma pedig folytatódott Karakas jó sorozata.

Karakas kezdett jobban, másfél perc után megintették a spanyolt, és a folytatásban is inkább a magyar tűnt aktívabbnak, igaz, értékelhető akció sokáig egyik oldalon sem volt, mert legtöbbször földharcba torkollott a felek egymásnak feszülése.

Egy perccel a csata vége előtt azonban a spanyol jukót harcolt ki, ám ezzel még nem volt vége: megannyi próbálkozás után – 12 másodperccel a vége előtt – Karakas eldobta ellenfelét, így ipponnal győzött.

Karakas ellenfele a 16 között a brazil Rafaela Silva lesz, a kiírás szerint 12.22-kor kell tatamira lépniük a feleknek, ám némi csúszás tapasztalható a programban. Karakas eddig egyszer csapott össze a brazillal, az elmúlt évben kikapott tőle.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik