Olimpia: Kati néni puszija és biztatása is nagyon kellett Kammereréknek

Vágólapra másolva!
2012.08.09. 11:37
A magyar férfi kajak négyes ezüstérmet szerzett az 1000 méteres távon a londoni olimpián, ez nagyszerű eredmény a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű egységtől.

„Miénk lett a fehérarany. Amikor a stégen készültünk kievezni, olyan történt velem, ami huszonöt éves pályafutásom során még soha: az edzőm odajött, és adott egy nagy puszit, majd azt mondta, húzzad, öreg! Már csak Kati néni miatt is meg kellett csinálnunk ezt a pályát. Öt, két, de még fél évvel ezelőtt is elfogadtuk volna ezt az ezüstérmet. Kökény Roland jó példaként lebeg előttem, még bőven vannak éveim” – mondta a Nemzeti Sport munkatársának Kammerer Zoltán a futam után.Kammerer Zoltán a futam után.

„Nem nyertük meg a futamot, de így is nagy siker a második helyünk. Nem érzem magam fáradtnak, persze még egyszer csak akkor mennék ki most a pályára, ha muszáj lenne” – értékelt röviden Tóth Dávid.

„Maximálisan kihajtottuk magunkat, a tökéletes pályánkat hoztuk, ezt most ennyire volt elég. A végén jöttünk fel, de a célba érve én negyediknek éreztem magunkat, ezért is örültem annyira, amikor kiírták, hogy másodikok lettünk” – összegzett Kulifai Tamás.

„Emlékszem, hogy Atlantában hogy engedtem útjára annak idején Kőbán Ritát, most is teljesen elérzékenyültem” – mondta Kati néni, azaz a négyest felkészítő Fábiánné Rozsnyói Katalin tudósítónknak, majd elsietett az eredményhirdetésre.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
5 órája

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
13 órája

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik