London 2012: a tízpróbázó Szabó Attila is indulhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.04. 09:43
Szabó Attila olimpiai B-szintet érő 8003 pontos egyéni csúccsal nyerte meg kedden a Honvéd összetett atlétikai versenyét, így biztosította helyét a londoni olimpián.

A magyar szövetség honlapjának kedd éjszakai tájékoztatása szerint a rekkenő hőségben rendezett viadalon a szinthez korábban már többször is közel kerülő többpróbázó a tíz számból háromban egyéni rekordot döntve jutott pályafutása során először 8000 pont felé.

„Attila bebizonyította, hogy ha valaki nagyon akar egy eredményt, akkor arra minden körülmények között képes – mondta Dornbach Ildikó szakmai igazgató. – A legutóbbi versenyén elcsúszott néhány ponttal, már akkor is több jó száma volt, de a kevésbé sikeres nyolcadik száma után kissé hitehagyott lett. Összekapta magát újra, és bizonyította, hogy lehetetlenek nincsenek, ha az ember akar valamit. Ebben a rettenetes melegben ezt a két napot keményen végigküzdötte. Három egyéni csúccsal! És a végeredmény is egyéni csúcs lett, ami már nagyon tisztességes eredmény.”

Szabó sikerével húszra nőtt a londoni játékokon induló magyar atlétikai csapat létszáma.

A szinttel még nem rendelkező atlétáknak vasárnapig van még lehetőségük megfelelő eredmény elérése, akkor zárul ugyanis a szintteljesítési időszak.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
9 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
12 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik