Újabb szintlépés előtt – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2023.11.25. 00:41

KÖZISMERT, hogy a magyar labdarúgás napját az 1953. november 25-i, londoni 6:3 ihlette, s most, az idei, hetvenedik évfordulón egy másik angol városban, Manchesterben lehet az ünnep egyik fő eseménye. Nyilván ez nem olyan adekvát, mint amikor az Aranycsapat anno a Wembley-ben elkalapálta a sportág egykori tanítómestereit, hozzáteszem, ehhez a rengetegszer emlegetett és vizsgált sporttörténeti mérkőzéshez is lehet még újdonsággal szolgálni. Mi azt találtuk ki, hogy a manapság használatos modern statisztikai módszerek alapján elemezzük a két válogatott játékát (passzhatékonyság, párharcok, xG s a többi). Nem akarom lelőni a poént, olvassák el címlapsztoris összeállításunkat, ám annyit azért elárulok, hogy a feltárt adatok erősen alátámasztják az eredményt: Bozsik, Hidegkuti, Puskás és társaik gyakorlatilag minden ismérv alapján nagyságrendekkel felülmúlták Matthews, Wright és a többi angol sztár teljesítmény(index)ét.

De mi is zajlik majd hét évtizeddel az Évszázad mérkőzését követően Londontól légvonalban mintegy 260 kilométerre északnyugatra?

A Liverpool bajnoki vendégjátéka a Manchester City otthonában, reményeink és a papírforma szerint Szoboszlai Dominik tevékeny részvételével. Tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat, s azt is, rajta kívül nincs annyi klasszisunk, mint hetven esztendeje, épp ezért fókuszálunk rá. Egy minőségi játékos pályafutása két vonalon halad, a klubjaiban és a válogatottban, az utóbbi kapcsán Szoboszlai finoman szólva nagyot alkotott a nemrég véget érő Európa-bajnoki selejtező során. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a világszerte ismert futballstatisztikai honlapok közül a whoscored.com és a flashscore/eredmenyek.com egyaránt a sorozat álomcsapatába jelölte, az előbbi a harmadik helyen, az utóbbi a legjobb mutatókkal. Hasonló adatok alapján, mint amit mi is használtunk Puskáséknál...

Honfitársunk klubszinten is nagyon szépen jött felfelé a Liefering–Salzburg–Leipzig–Liverpool vonalon, a nyár óta villámgyorsan beépült a Premier League-be és Jürgen Klopp gárdájába, mondhatjuk, kulcsemberré vált, miközben becsült értékét 80 millió euró közelébe tornászta fel. Ez a meccs, az itteni jó játék lehet az újabb szintlépés a karrierjében, hiszen nincs annál feljebb, mint amikor az angol címvédő és aktuális listavezető, a Bajnokok Ligája legutóbbi győztese, a világ jelenlegi legjobb klubcsapata fogadja a második helyezett trónkövetelőt. Ha Szoboszlai ezt is megugorja, az lenne csak méltó a magyar labdarúgás napjához, az elődök szelleméhez és tudásához!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Jönnek a svédek! – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.05. 23:25
Ezek is érdekelhetik