Törökország: Varga Kevin hazatért, az eltűnt igazgatóval tárgyalt volna

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.02.06. 15:10
null
Varga Kevin tavaly augusztus óta a Hataysppor játékosa, 12 tétmeccsen szerepelt a csapatban, egy gólpasszt ért el (Fotó: <a href="https://ajansspor.com/haber/sezon-oncesi-gelmisti-yollar-ayrildi-624116">ajansspor.com</a>)
Amint arról beszámoltunk, a török élvonalbeli Hatayspor ghánai válogatott játékosa, Christian Atsu és sportigazgatója, Taner Savut is eltűnt a hétfő hajnalban történt, 7.7-es erősségű törökországi földrengésben. A klub magyar válogatott szélsője, Varga Kevin nem tartózkodott Törökországban a természeti csapás idején.

 

 

A 13-szoros válogatott Varga Kevinnel kapcsolatban már beszámoltunk arról, hogy télen távozhat a Hataysportól, amely a nyáron szerződtette, de csak 11 meccsen kapott lehetőséget a bennmaradásért harcoló csapatban ebben az idényben. Ezért nem is tartózkodott már Törökországban a hétfő hajnali földrengés idején, mely után eltűnt Varga ghánai, csapattársa, Christian Atsu és a klub sportigazgatója Taner Savut is.

A magyar labdarúgó menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sportnak elmondta, Varga jelenleg Magyarországon, Debrecenben tartózkodik. Éppen a napokban tárgyaltak volna a szélső jövőjéről Taner Savuttal.

Törökországban a földrengés után a hétfőre tervezett bajnoki meccseket, így a Szalai Attilát foglalkoztató Fenerbahce Konyaspor elleni hazai találkozóját is elhalasztották. Az eddigi hírek szerint már több mint ezer emberéletet követelő földrengés Törökország déli, a szír határhoz közeli részét érintette, Isztambult nem.

A földrengésben eltűnt Atsu vasárnap délután a 97. percben még győztes gólt szerzett Varga korábbi csapata, a szintén bennmaradásért küzdő Kasimpasa ellen – a Hatayspor hazai pályán 1–0-ra nyert. A magyar légióst nem nevezték a meccsre, korábban elhagyta Törökországot.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik