Sallói útja: Újpesten ingyen játszott, most 5 millió dollárért írt alá

Vágólapra másolva!

2022.09.09. 12:25

Címkék

Sallói Dániel a múlt héten 2026-ig szóló új szerződést írt alá klubjával, a Sporting Kansas Cityvel. Először nyolc évvel ezelőtt, középiskolás diákként került ki az Egyesült Államokba, mára pedig ötmillió dollárt érő profi labdarúgó lett. Az SKC támadója maga is nehezen hiszi el, milyen utat tudott bejárni az Egyesült Államokban, de vannak még merész álmai.

NÉVJEGY: SALLÓI DÁNIEL
Született: 1996. július 19., Siófok
Poszt: támadó
Klubjai: Újpesti TE (2005–2014 – utánpótlás), Újpest FC (2015), Sprting KC (2014–2015-ben utánpótlás, 2016-tól profi szerződéssel – jelenleg is), Swope Park (2016 és 2017, kölcsönbe), Gyirmót FC Győr (2016, kölcsönbe)
Válogatottság: 4-szeres A-válogatott

– „Magyar valóságból amerikai álom” – ezzel a címmel készült önnel a Nemzeti Sport Online-on az első hosszabb interjú, azt követően, hogy 2014-ben Amerikába ment tanulni és a Sporting Kansas City utánpótlásába futballozni. Akkor még azt sem tudta biztosan, hogy profi labdarúgó lesz-e, vagy inkább a Harvard Egyetem ösztöndíjasa. Azóta nagyot fordult önnel a világ…
– Hihetetlen belegondolni, mennyire szalad az idő és mennyi minden történt velem azóta – reagált a Nemzeti Sportnak Sallói Dániel, miután múlt héten 2026-ig szóló új szerződést írt alá az SKC-val. – Középiskolás cserediákként kerültem ki annak idején, most pedig már saját házam van itt, és huszonhat évesen, válogatott labdarúgóként írhattam alá az új szerződésemet, mellyel haladok a klublegenda státusz felé. A legtöbb győztes gólt már így is én szereztem, a Sporting Kansas City örök góllövőlistáján pedig mintegy harminc gólra vagyok az éllovas Prekitől, ami négy év alatt akár le is dolgozható. (Sallói 166 tétmeccsen 47 gólt szerzett a Kansas Cityben, a 2005-ben visszavonult Preki 78 találattal vezeti a rangsort – a szerző)

SALLÓI ÚTJA AZ ÉDESAPA SZEMÉVEL
„Amikor az embernek a saját fiáról, a fia karrierjéről kell döntéseket hoznia vagy tanácsot adnia, akkor hihetetlen nyomás nehezedik rá – ismerte el fia, Sallói Dániel pályafutásával kapcsolatban a Mol Fehérvár sportigazgatója, a korábbi 13-szoros válogatott labdarúgó, Sallói István. – Például, amikor már NB I-es játékosként elment Újpestről és egy évig nem játszott a Kansas első csapatában, voltak álmatlan éjszakáim, de szerencsére a megtett út igazolja az akkori döntések helyességét.” Sallói István szerint a fia pályafutásában voltak olyan döntéseik, amit sokan talán nem értettek vagy nem ezt lépték volna meg, ami nem baj, hiszen nem egy út vezet a sikerhez és nem is mindenkinek ugyanaz az útja. Az egyes lépések mögött megvoltak a hosszú távú tervek, de a fő irányelv mindig az volt, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjon és fejlődni tudjon, és ebben sokan segítették is. „Minden lépésnek megvolt a maga célja. Dani először azért ment Amerikába, és emiatt támogatta az ötletet az édesanyja is, hogy ne csak a focira tegyen fel mindent, hanem párhuzamosan az iskola is hangsúlyos szerepet kapjon, hiszen a profi karrier csak keveseknek jön össze. Az egyéves cserediákprogram három célt szolgált. Az angol nyelv tökéletes elsajátítását, az egyetemekkel való kapcsolatfelvételt és emellett az akkor a Sporting KC utánpótlásában dolgozó Urbányi István segített abban, hogy kint tudjon futballozni is. Amikor hazajött leérettségizni, akkor azért írt alá Újpesten amatőr szerződést, hogy az NB III-ban tudjon játszani, amíg nem megy vissza Amerikába, ahol már az egyetemi továbbtanulását terveztük. Közben Nebojsa Vignjevicsnek köszönhetően váratlanul bemutatkozhatott az NB I-ben, ami után a télen profi szerződést ajánlott neki a Sporting, ez pedig gyökeresen átírta az addigi terveket. De ki kell emelnem, mindenki nagyon korrekt és támogató volt: a nevelőegyesülete, az UTE lemondott a nevelési költségtérítésről, hogy ezen ne múljon az amerikai lehetőség, és az Újpest FC sem gördített akadályt a távozása elé. Amikor Gyirmótra hazajött kölcsönbe, akkor az volt a cél, hogy a fiatalszabálynak és az akkori edzőnek, Urbányi Istvánnak köszönhetően játékba lendülhessen, ami sikerült is, mert az itthon töltött idő után Amerikában is megkapta a lehetőséget. Legutóbb most nyáron volt nagy dilemma, hogy visszatérjen-e Európába, mert volt egy francia élvonalbeli csapat, amelyik naponta telefonált, mindenképpen szerette volna szerződtetni. Ugyanakkor sok szempont szólt a Kansas City mellett, és miután a klub az új ajánlatával éreztette Danival, mennyire fontos játékos számára, ezért döntött a maradás mellett.” A sportvezető édesapa kifejtette, Amerikában a szabályok szerint egy klubnál három kiemelt fizetésű játékos (úgynevezett DP, vagyis designated player) lehet, akikre nem vonatkozik a bérsapka, a többiek keresetét viszont egy meghatározott kereten belül (minimum 65 000 dollár maximum 612 500 dollár) kell megoldani. Egy-két fontos játékos fizetését bizonyos jogok értékesítésével még feljebb tudják tornázni, és Sallói Dánielnek is így tudtak magasabb fizetést ajánlani. Az utánpótlásból kikerülő, saját nevelésű játékosoknak ugyanis – legalább egy eltöltött év a klub akadémiáján már elég ehhez a státuszhoz –, amilyen Sallói is, nem szoktak kiemelt fizetésű státuszt adni, mert ezt a három helyet többnyire topligákból érkező sztárok kapják. Érzékeltetésként, a mostani idényben csak 14 játékos keresett 1 millió dollár fölött, akik nem kiemelt státuszú (DP) játékosok. „Dani későn érő típus. Ha most lenne huszonkét éves, talán az MLS-nél magasabb szintre is eljuthatna, de úgy gondolom, jó helyen van, olyan ligában és csapatban, amelyik fekszik az egyéniségének, a játékstílusának, emellett nagyon megbecsülik. Ha Kansas Cityben játssza le az egész karrierjét, lehet, hogy felteszi majd magának a kérdést: mi lett volna, ha…? De szerintem, ha a visszavonulása után értékeli a pályafutását, elégedett lehet majd mindazzal, amit elért, mi pedig nagyon büszkék vagyunk már most is rá”– szögezte le a támadó édesapja.

– Ráadásul, ahogy hallani – Amerikában ugye nyilvánosak a keresetek –, anyagilag is hatalmasat lépett előre az idő múlásával, és most már ötmillió dollárnak, vagyis mintegy 1.9 milliárd forintnak megfelelő fizetésért írt alá négy évre.
– Ez így van. Amikor először hazamentem Amerikából, hogy leérettségizzek, és Újpesten bemutatkoztam az NB I-ben, még fizetést sem kaptam. Ugyanis az NB III-as csapathoz írtam alá amatőr szerződést, de kevesen voltak az első keret tagjai, ezért Nebojsa Vignjevics vezetőedző elvitt a nyári edzőtáborba, majd a kezdőcsapatba is berakott és rögtön a második mérkőzésemen gólt is tudtam szerezni. Aztán amikor az MLS-ben aláírtam az első megállapodásomat, az a liga bérsapkájában meghatározott, a kezdőknek járó minimum fizetést, évi hatvanötezer dollárt jelentett (mai árfolyamon évi 25 millió forintot – a szerző). Akkor mondtam édesapámnak, egyszer szeretnék majd egymillió dollárt keresni, nem az összeg miatt, hanem mert itt az már szakmailag is hatalmas elismerés, keveseknek adatik meg – nagyon büszke vagyok rá, hogy most ezt sikerül túlszárnyalnom és ennyire fontos vagyok a klubomnak.

– Úgy tűnik, ezzel a szerződéssel végleg lehorgonyzott a tengerentúlon. Európából nem volt ajánlata?
– De volt. Francia, német és portugál középcsapatoktól. Sokat gondolkodtam ezeken, de úgy éreztem, a karrierem szempontjából jelentős ugrást egy MLS-csapathoz képest csak egy Bajnokok Ligájában szereplő klub jelenthetne. Ilyen lehetőségem azonban nem volt, így a hosszú távú szempontokat figyelembe véve döntöttem a maradás mellett. Szeretek Amerikában élni, és az új szerződésemnek köszönhetően két éven belül állampolgár is lehetek. Megvannak a szigorú szabályai annak, hogy a zöld kártya megszerzésétől számítva hány éven belül lehet állampolgárságért folyamodni, de ha máshol folytatom, akkor ez a folyamat megszakad. Továbbá az is ideköt, hogy az MLS tanulmányi programjának köszönhetően itt végzem az egyetemet sportmenedzsment szakon.

– Ha végignézzük az egyes idényeit, azért látszik, az ön pályafutása sem volt fenékig tejfel. Mi kellett ahhoz, hogy a nehézségeken átlendülve idáig eljusson?
– Valóban voltak jó és kevésbé jó időszakaim. Az előző évet ugye tizenhat góllal és nyolc gólpasszal zártam – ezt sikerült a minap túlszárnyalnia Gazdag Dániel barátomnak, amihez gratuláltam is neki –, az azt megelőzőben viszont alig játszottam és a gólok sem jöttek. Most hat gólnál tartok, de sajnos nem fogunk bejutni a rájátszásba, mert az idény elején sérülés miatt kiesett két kiemelt fizetésű kulcsjátékosunk, akiket a gazdasági szabályozások miatt nem tudott pótolni a klub, és ez rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére. Nincs mese, a nehéz időszakokban is dolgozni kell, ugyanúgy vagy még többet, mint amikor jobban megy a játék. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ezeken is sikerült átlendülnöm, ebben rengeteg segített a család, az otthonról hozott neveltetés és az amerikai életszemlélet is. Itt ha bármi problémája van az embernek, az a válasz, dolgozz keményebben és sikerülni fog. Először talán nem hittem benne, de működik.

– Megkerülhetetlen kérdés önnel kapcsolatban a válogatottság. Eddig négyszer szerepelt a nemzeti csapatban, júniusban keretben volt a Nemzetek Ligája-meccseken, de pályára nem lépett, az angliai csodagyőzelem előtt pedig visszatért Amerikába. Sajnálja, hogy nem volt ott Wolverhamptonban?
– Futballista vagyok, nem szurkoló, ezért az a célom, hogy segíteni tudjak a csapatomnak. Ha a válogatottban lehetőséget kapok, akkor a válogatottnak, de ha nem, akkor a klubcsapatomnak. Ezt megbeszéltük Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, és a klubom kérésére tértem vissza. Nem vagyok mérges, hogy így alakult, és nem vagyok az a követelőzős típus sem, a válogatott egészen hihetetlen szereplését látva nem is lehetnek kifogásai senkinek. Én továbbra is úgy állok a nemzeti csapathoz, ha tudok segíteni, ha szükség van rám, akkor jövök jövőre is.

– Ha már az álmokkal kezdtük a beszélgetést: azt ugye tudja, hogy négy év múlva Amerikában rendezik a labdarúgó-világbajnokságot?
– Hogyne, és Kansas Cityben is lesz mérkőzés! Az a lehetőség, hogy itt, magyar színekben egy vb-meccsen szerepelhetnék, mindent felülírna. De hát annyi mindent sikerült már elérnem, amiről korábban álmodni sem mertem volna…