Női futball: Jakabfi Zsanett az idény végén visszavonul

M. D.M. D.
2021.01.28. 13:43
null
Jakabfi Zsanett az idény végén befejezi pályafutását (Fotó: VfL Wolfsburg)
Az idény végén visszavonul Jakabfi Zsanett, a VfL Wolfsburg női labdarúgócsapatának hatszoros német bajnok, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes játékosa – számolt be róla a német klub a hivatalos honlapján.

„Nem volt könnyű döntés, de régóta érlelődött már bennem. Úgy érzem, itt az ideje befejezni a pályafutásomat – idézi a Wolfsburg hivatalos honlapja Jakabfi Zsanettet, aki egy hónappal ezelőtt mondta le a válogatottságot. – Sok fénypontja volt a Wolfsburgban eltöltött időmnek, mind a privát életben a lányokkal, mind sportszakmai szinten. Nagyszerű barátokat szereztem, és mindent megnyertünk. Az egyik legszebb emlékem a 2013-as Bajnokok Ligája-győzelem Londonban, de a többi trófeánkra is szívesen emlékszem vissza. Ezek mind olyan emlékek, amelyeket még fel kell dolgoznom. Szeretném kiélvezni a csapattal a maradék időt, és természetesen szakmailag is a lehető legjobb eredményt akarom elérni, hogy legyen mit ünnepelnünk a szezon végén.”

A 31. életévét februárban betöltő Jakabfi tizenkét évvel ezelőtt, 2009 júliusában igazolt az MTK-tól a Wolfsburghoz, melynek tagjaként azóta hatszor nyerte meg a női Bundesligát, hétszer a Német Kupát és kétszer, 2013-ban, majd 2014-ben a Bajnokok Ligáját, amelyben további alkalommal (2016, 2018, 2020) jutott el csapatával a döntőig. Máig ő az egyetlen BL-győztes magyar labdarúgó. A Wolfsburg első csapatában a Soccerway statisztikái szerint eddig 110 gólt szerzett (ebből húszat a Bajnokok Ligájában), a jelenlegi idényben 15 találatával minden sorozatot figyelembe véve az együttes legeredményesebb játékosa.

Jakabfi a magyar válogatottban 2007 és 2020 között 62 mérkőzésen 31 gólt szerzett.

„Meglepődtünk Zsanett bejelentésén, de nagyon tisztelem, amiért az idény ilyen korai szakaszában meghozta ezt a döntését” – reagált a hírre Ralf Kellermann, a VfL Wolfsburg női csapatának sportigazgatója.

Legfrissebb hírek

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Idegenben nyert, vezeti a női NB I tabelláját az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 19:13

Háromszázötven nap után kikapott a Barcelona női futballcsapata

Spanyol labdarúgás
2026.10.19. 08:27

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
2026.10.16. 13:09

Bizarr évfordulós visszavonulás egy családi tragédia árnyékában

Kosárlabda
2026.10.15. 08:42

Horváth Dominik: A saját részemet mindig beleraktam a pályafutásomba

Jégkorong
2026.10.13. 15:47

Visszatekintés: Messi legfontosabb mérföldkövei a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 07:50

Visszavonult a Chelsea-ben és a Liverpoolban is megforduló olasz válogatott játékos

Angol labdarúgás
2026.10.07. 22:01