MLS: Gazdagék kikaptak a főcsoportdöntőben, a New York City mehet az aranyért

K. T. I.K. T. I.
2021.12.06. 00:30
null
A 88. perc döntött a főcsoportdöntőn (Fotó: Getty Images)
Fordulatos mérkőzésen maradt alul Gazdag Dániel csapata, a Philadelphia Union a New York City ellen az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) rájátszásában, a Keleti főcsoport döntőjében.

 

Ugyan az első félidőben jóval kevesebbet birtokolta a labdát, így is veszélyesebben futballozott a Gazdag Dánielt a kezdőbe nevező Philadelphia a New York-iak ellen. A játék képét illetően beszédes, hogy a City az 58. percben rögvest hármat cserélt – a csapatnak ekkor még nem volt kaput eltaláló gólszerzési kísérlete a meccsen.

A 63. percben jött az első gól: az Union Gazdag centerezése után a perui válogatott védő, Alexander Callens öngóljával került előnybe. A Phildaelphia öröme azonban nem tarthatott sokáig, mert alig két perccel később egyenlített a New York City, a 34 esztendős argentin középpályás, Maximiliano Moralez volt közvetlen közelről eredményes (1–1).

A folytatásban a vendégek akarata érvényesült jobban, igaz, a 87. percben Nathan Harriel fején volt a meccslabda – ha a próbálkozása eltalálja a kaput, alighanem az Union jut tovább 2–1-gyel. Ám a fejes nem volt pontos, nem úgy egy perccel később Gudmundur Thorarinsson beadása, amit a kapu előterében érkező Talles Magno közelről Matthew Freese kapujába lőtt (1–2).

Innen már nem volt visszaút Gazdagék számára, a New York City bejutott az MLS 2021–es idényének nagy fináléjába, ott pedig a Portland Timbers lesz majd Ronny Deila csapatának ellenfele.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ
Philadelphia Union–New York City 1–2
(Callens 63. – öngól, ill. Moralez 65., Magno 88.)
Philadelphia Union: Gazdag Dániel végigjátszotta a meccset, csapata vezetőgólja előtt ő adta be a labdát.

Legfrissebb hírek

Tizennégy bajnoki után menesztették Gazdag Dánielék edzőjét – hivatalos

Minden más foci
6 órája

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
8 órája

MLS: Sallóiék kikaptak, Gazdagék ikszeltek idegenben

Légiósok
Tegnap, 8:30

MLS: Pintér Dániel nem játszott, Messi duplázott, nyolcgólos mérkőzésen nyert az Inter Miami – videó

Légiósok
2026.05.14. 08:14

MLS: Messi több mint kétszer annyit keres, mint a fizetési rangsor másodikja

Légiósok
2026.05.13. 12:25

Sallói gólpasszt adott Messiék ellen, Suárez helyére állt be Pintér Dániel

Légiósok
2026.05.10. 09:20

Gazdagéknak a 2–0, Messiéknek a 3–0 is kevés volt a pontszerzéshez

Légiósok
2026.05.03. 08:35

Sallói Dániel gólja döntetlent ért a Torontónak az MLS-ben – videó

Légiósok
2026.05.02. 22:03
Ezek is érdekelhetik