MLS: Ez az idény csak a bajnoki címmel érhet véget – Sallói

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.03. 17:55
null
Sallói Dániel és csapattársai jó hangulatban készülnek az MLS negyeddöntőjére (Fotó: Gary Rohman)
Magyar idő szerint hétfő hajnali négy órakor Salt Lake Cityben kezdi meg playoffszereplését az MLS záró szakaszában a Sporting Kansas City. Az MLSsoccer.com az oda-visszavágós negyeddöntő előtt Sallói Dániellel beszélgetett.


„Az alapszakasz utolsó meccsei megmutatták, hogy a legtöbb helyzetre jól reagálunk. Az utolsó mérkőzésünkön például emberhátrányba kerültünk, de jó védekezésünknek köszönhetően győzni tudtunk – idézi Sallóit a liga portáljára hivatkozva a Sporting Kansas City honlapja. – Ez az, amire a bajnokok, a győztesek képesek. Ezek nem könnyű helyzetek.”

A Nyugati főcsoport alapszakasz-küzdelmeit megnyerő SKC Sallói szerint a rájátszásra is összeállt.

„Minden szezonnak a lehető legjobb mentális állapotban kezdünk neki, mindent meg akarunk nyerni. A sikeres alapszakasz nagy segítség ehhez, megvan így az önbizalmunk, hogy bárkit felülmúljunk – folytatta Sallói. – Tavaly is a kezünkben volt a főcsoportgyőzelem, de aztán visszacsúsztunk a tabellán, ezért plusz meccset kellett játszanunk a rájátszásba jutásért, és idegenben ki is kaptunk. Ez az idén nem történhetett meg.”

Vermes Péter: Jók a magyar futballisták

A klubhonlap azt írja a 22 éves magyarról, hogy 2018-ban kiugró éve volt, 11 góljával az együttes házi gólkirálya lett, és Peter Vermes vezetőedzőtől ő kapta a legtöbb játékpercet a támadók közül.

„Ez csodálatos. Jólesik, hogy ilyen különleges szerep jut nekem a csapatnál, hogy így segíthetek a győzelmekben. Fontos gólokat szereztem, minden pillanatát imádom. Trófeát kell nyernünk, ez az idény csak a bajnoki címmel érhet véget” – mondta Sallói.

Mivel a Kansas City főcsoportgyőztesként egyenes ágon a negyeddöntőbe jutott, Sallóiéknak csak edzéseik voltak az előző napokban.

„Már nem akarok edzeni, meccset akarok játszani! Mindannyian így érzünk, izgatottan várjuk a rájátszást – mondta Sallói, aki tavaly a US Open-kupa döntőjében győztes gólt szerzett, idén pedig az MLS-kupát, azaz a bajnoki serleget akarja elhódítani. – A kupadiadal az első lépés volt, most jöhet a következő. Ez az álmom.”

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Kily González lett Pintér Dánielék vezetőedzője Miamiban

Minden más foci
2026.09.15. 18:28

Hiába Messi szép gólja, nem nyert a Miami; Griezmannék fölényesen legyőzték Sallóiékat – videók

Minden más foci
2026.09.13. 07:37

Sallói Dániel: Bajnok akarok lenni az MLS-ben

Légiósok
2026.09.11. 09:48