Légiósok: Vadócz mégsem marad, a távozásról tárgyalnak – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.04.05. 13:15
null
Úgy tűnik, Vadócz Krisztián távozik a Penaroltól (Fotó: ovaciondigital.com.uy)
Az Ovación című uruguayi lap információi szerint a korábbi hírekkel ellentétben Vadócz Krisztián távozik a Penaroltól.

 

Az év elején arról lehetett olvasni, hogy a magyar középpályás meghosszabbította az év végén lejárt szerződését a klubbal, ám az Ovación ezt másképp tudja: a lap szerint Vadócz abban a hiszemben volt, hogy a megállapodás automatikusan megújult, a klub azonban ennek az ellenkezőjét állítja, arra hivatkozva, hogy a koronavírus-járvány felülírta a hosszabbítási záradékot.

A Penarol mindenképpen szeretné csökkenteni a kiadásokat, ráadásul Damián Musto érkezésével túl sok középpályás található a keretben, ezért valakinek mennie kell. Vadócz távozására utaló jel lehet, hogy a magyar játékos nem került fel a Copa Sudamericanára nevezett 45 fős listára.

A klub szeretné mihamarabb lezárni az ügyet, így jelenleg azon munkálkodik, hogy dűlőre jusson a 35 éves középpályással a válásról.

Vadócz 29 mérkőzésen szerepelt eddig a Penarol színeiben, ezeken a találkozókon három gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik