Légiósok: újra kikapott a DAC, a Slovan nagyon elhúzott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.23. 17:45
A Slovan győzött, a DAC kikapott szombaton, így a pozsonyi csapat 20 forduló után immár 14 pontos előnnyel vezeti a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tabelláját.

Holman Dávid kezdett, a 71. percbeli lecseréléséig volt a pályán a Slovanban, míg Guzmics Richárd a 83. percben lépett pályára csereként. A még mindig veretlen pozsonyiak a szlovén Andraz Sporar góljával szerezték meg a vezetést a szerediek ellen, majd a második félidőben emberelőnyben játszva őrizték meg minimális előnyüket.Holman Dávid kezdett, a 71. percbeli lecseréléséig volt a pályán a Slovanban, míg Guzmics Richárd a 83. percben lépett pályára csereként. A még mindig veretlen pozsonyiak a szlovén Andraz Sporar góljával szerezték meg a vezetést a szerediek ellen, majd a második félidőben emberelőnyben játszva őrizték meg minimális előnyüket.

Vida Máté sérülés, Vida Kristopher eltiltás miatt nem léphetett pályára a DAC-ban, amely Peter Hyballa vezetőedző szerint nem játszott jól és nem érdemelt pontot Nagyszombatban. Kalmár Zsolt végig a pályán volt, Csóka Dániel kispados volt a dunaszerdahelyi csapatban, amely mindkét tavaszi bajnokiját elveszítette.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
20. FORDULÓ
Sered–Slovan Bratislava 0–1
Trnava–DAC Dunaszerdahely 3–1
Senica–Zilina 0–1
Zlaté Moravce–Trencín 3–1
Podbrezová–Ruzomberok 0–1
Zemplín Mihalovce–Nitra 0–0
Az élcsoport: 1. Slovan 52 pont, 2. DAC 38, 3. Zilina 38, …6. Spartak 25, …8. Sered 25

 

LENGYELORSZÁG. A Legia 2–0-ra kikapott a Lech Poznan vendégeként. Nagy Dominik a 63. percben lépett pályára csereként a varsói csapatban, és a klubhonlap beszámolója szerint az ő szabálytalanságát torolták meg azzal a tizenegyessel, amelyikből a hazaiak a második góljukat szerezték.

EKSTRAKLASA
23. FORDULÓ
Lech Poznan–Legia Warszawa 2–0
Az élcsoport: 1. Lechia 49 pont, 2. Legia 42, 3. Jagiellonia 39 (22), …5. Lech Poznan 36

 

Legfrissebb hírek

Redzic duplázott, a DAC negyeddöntős a Szlovák Kupában

Minden más foci
16 órája

Niké Liga: Tuboly Máté a forduló válogatottjában

Minden más foci
2025.12.01. 21:02

Tuboly Máté: Most jön az idény legfontosabb része

Minden más foci
2025.11.30. 11:19

Niké Liga: sima, háromgólos dunaszerdahelyi győzelem Trencsénben

Minden más foci
2025.11.29. 19:57

Redzic Damir a piros lapról: Elvesztettem a fejem, elnézést kérek!

Légiósok
2025.11.24. 13:47

Redzic piros lapot kapott, nem tudott nyerni odahaza a Dunaszerdahely

Légiósok
2025.11.23. 19:58

Redzic Damir: Búfelejtő győzelemre lenne szükség

Minden más foci
2025.11.23. 09:34

„A sport néha ad, néha elvesz” – Redzic Damir az írek elleni bemutatkozásáról

Légiósok
2025.11.21. 13:58
Ezek is érdekelhetik