Légiósok: szerződést hosszabbítottak Szőke Adriánnal

Vágólapra másolva!
2021.06.20. 17:27
null
Szőke Adrián eddig 31 alkalommal kapott lehetőséget a Heracles felnőtt csapatában (Fotó: Dömötör Csaba)
A holland Heracles Almelo labdarúgóklub vasárnap bejelentette, hogy meghosszabbította a magyar válogatott kerettag Szőke Adrián szerződését.

 

Az élvonalbeli klub honlapjának híradása szerint a vezetőség már korábban jelezte, hogy szeretné megtartani a középcsatárként és támadó középpályásként is bevethető 22 éves Szőkét, és a közelmúltban megszületett a megállapodás a felek között.

Mivel a Heracles érvényesítette a magyar futballista eddigi szerződésében szereplő opciót, az új kontraktusa jövő nyárig szól.

A zentai születésű Szőke 2019 nyarán Kölnből igazolt a Heracleshez, amelynek első csapatában eddig 31 mérkőzést játszott. A magyar felnőtt válogatottban még nem mutatkozott be, de a keretbe már többször behívta Marco Rossi szövetségi kapitány.

A Heracles a kilencedik helyen zárta a holland élvonal előző idényét, a nyári felkészülést pedig vasárnap (ma) kezdte.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
13 órája

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
Tegnap, 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
Tegnap, 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
Tegnap, 9:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik