Légiósok: Szalai Attiláról áradoznak a bemutatkozását követően – sajtóvisszhang

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.26. 12:20
null
Szalai Attila remekül mutatkozott be a Fenerbahcéban (Fotó: AFP)
Remekül mutatkozott be új csapatában, a török Fenerbahcéban a magyar labdarúgó-válogatott középhátvédje, Szalai Attila. Teljesítményéről több török sajtóorgánumban, valamint a közösségi médiában is elismerően írtak.


„Nagyon jó érzés volt részese lenni ennek a nagyszerűen játszó csapatnak és a győzelemnek. Mindenki ilyen kezdésről álmodik, remélem a továbbiakban is így fognak sikerülni a mérkőzések”
– lelkendezett a Fenerbahce Kayserispor elleni 3–0-s győzelmét követően Szalai Attila a török Aksam híportál sportrovatának.

A magyar légiósról a mérkőzést követően a török sajtóban és a közösségi médiában egyaránt záporoztak az elismerő visszajelzések.

„Attila úgy játszott, mintha már öt éve itt lenne velünk. Remekül kommunikált a csapattársaival, aminek nagyon örülünk. Reméljük, hogy így folytatja továbbiakban is – nyilatkozta edzője, Erol Bulut a Fenerbahce honlapjának.

A mérkőzést jelentősebb hiba nélkül lehozó Szalai higgadt és pontos megoldásaival is felhívta magára a figyelmet. A török sajtóban kiemelték, passzainak 88.8%-a célba ért.

„Ez a mérkőzés mutatja, hogy Szalai milyen jó képzettséget kapott fiatal korában a Rapid Wiennél. Ő kifejezetten az a típusú védő, amilyeneket ma leginkább keresnek a fociban” – mondta róla Ridvan Dilmer korábbi labdarúgó, aki jelenleg az NTV televízió szakértője

A sajtó mellett a közösségi médiában is elégedett visszhangot váltott ki a védő játéka a klub Facebook oldalán olvasható kommentek alapján.

„Szalai az a védő, akit kerestünk” – írta egy szurkoló.

Egy másik fanatikus ráerősített a korábban a vezetőedző által is hangoztatottakra.

Nagyon jól játszott, mintha a 100. mérkőzésén lépett volna pályára"

Egy Fenerbahce-drukker egyenesen kormányzati pozícióba emelte teljesítménye alapján a hátvédet.

„Mostantól az új védelmi miniszter neve: Attila.”

A Fenerbahce legközelebb szombat délután lép pályára, a tabella 13. helyén álló Rizespor ellen.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
21. FORDULÓ

Fenerbahce–Kayserispor 3–0

Az élcsoport:1. Besiktas 44 pont, 2. Fenerbahce 42, 3. Galatasaray 39, 4. Gaziantep 35

Szalai Attila bemutatkozó mérkőzéséről itt olvashat bővebben!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik