Légiósok: olasz klub is bejelentkezett Kerkezért – sajtóhír

P. K.P. K.
2023.06.22. 08:51
null
Az <a href="https://www.abola.pt/Clubes/2023-06-21/benfica-alvo-das-aguias-na-mira-de-clube-italiano/992949/40?fbclid=IwAR1Kzqm2mwHIGDEs2-l6iNnpJLfYZ6ROAhOKohVmQBPz-afWhwhvosBmTDs" target="_blank">A Bola</a> is megírta, olasz klub is jelentkezett Kerkezért
A júniusi Eb-selejtezőket követően a nemzetközi média újabb információkat osztott meg a magyar válogatottban Montenegró és Litvánia ellen is kezdőként szereplő Kerkez Milos átigazolási ügyével kapcsolatban: a portugál és az olasz sajtó ezúttal a Serie A-ban szereplő Bolognával hozta hírbe az AZ balhátvédjét.

 

 

A hét elején ott tartottunk Kerkez Milos átigazolási ügyében, hogy bár a Benficánál továbbra is első számú kiszemeltnek tekintik a Leverkusenbe szerződő Grimaldo pótlására, mivel a magyar válogatott játékosnak tíznél is több kérője van, köztük például az angol élvonalbeli AFC Bornemouth is, Lisszabonban most arra várnak, a 19 éves játékos eldöntse, melyik klubnál szeretné folytatni az érdeklődők közül. Korábban már úgy tűnt, Kerkez a Benficát választaná, de akkor nem tudtak megállapodni a portugálok a futballista holland klubjával, az AZ-tel, s noha azóta a két klub között közeledtek az álláspontok, újabb kérők is bejelentkeztek.

A magyar válogatott kulcsjátékosai is lehetnek a nyár slágerigazolásai

A tekintélyes portugál lap, az A Bola az olasz Corriere dello Sportra hivatkozva azt írja, a bejelentkezők között van az olasz Serie A-ban 9. helyen végző Bologna is, amelynél ugyanakkor tisztában vannak vele a vezetők, hogy nehéz folyamat lesz Kerkez átigazolása, az érdeklődők nagy száma miatt. Kerkez számára nem lenne ismeretlen az olasz közeg, hiszen Hollandia előtt egy évet az AC Milan utánpótlásában töltött el, 2021 februárjától.

A már nyolcszoros magyar válogatott Kerkez a 2022–2023-as idényben 52 meccsen öt gólt és hat gólpasszt ért el az AZ-ben, és az értékét az is növelheti, hogy a napokban felkerült az év legjobb 21 év alatti, Európában játszó labdarúgójának járó Golden Boy-díj jelöltjei közé, a 15. helyen szerepel a jelöltek listáján – a holland klub a hírek szerint 20 millió eurót szeretne kapni a játékjogáért.

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
14 órája

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21

Női kosár Ek: váratlan vereséget szenvedett a Sopron Portugáliában

Kosárlabda
2026.10.29. 22:43

Kérdéses a liverpooli magyarok szereplése a Chelsea ellen

Légiósok
2026.10.28. 08:28

Fél év után nyert odahaza bajnokit a Pool – a születésnapos Szoboszlai nem játszhatott, Kerkez jól futballozott

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00

Alulteljesítő patinás klubok, jól rajtoló nem topligás csapatok, avagy El-érdekességek és trendek a Fradin túl

Európa-liga
2026.10.23. 12:56

El: győztes meccseken játszottak a magyar fiatalok

Utánpótlássport
2026.10.23. 11:39