Légiósok: kútba eshet Kádár moszkvai szerződése – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.07.29. 13:04
Lengyel sajtóértesülések szerint az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Lokomotiv Moszkva mégsem szerződteti Kádár Tamást, a Lech Poznan magyar válogatott védőjét.

A 26 esztendős játékos a lengyel klub engedélyével a hónap elején meghosszabbíthatta nyári szabadságát, hogy nyugodtan tárgyalhasson a jövőjéről. Kezdetben két olasz csapat, a Palermo és a Bologna érdeklődéséről lehetett hallani, majd képbe került a Lokomotiv Moszkva, amely állítólag 2.5 millió eurót sem sajnált volna érte.A 26 esztendős játékos a lengyel klub engedélyével a hónap elején meghosszabbíthatta nyári szabadságát, hogy nyugodtan tárgyalhasson a jövőjéről. Kezdetben két olasz csapat, a Palermo és a Bologna érdeklődéséről lehetett hallani, majd képbe került a Lokomotiv Moszkva, amely állítólag 2.5 millió eurót sem sajnált volna érte.

Kádár állítólag már el is utazott Moszkvába, hogy a személyes feltételekről egyeztessen a Lokomotiv képviselőivel, a legfrissebb hírek szerint azonban az orosz együttes mégis eláll a szerződtetésétől.

A Przeglad Sportowy arról ír, hogy a Lokomotivnál változás történt a sportigazgatói pozícióban, ezzel egyidejűleg pedig megszakadtak a tárgyalások a két klub között.

Kádár tehát egyelőre nem vált csapatot, és nincs kizárva, hogy az őszi szezonban marad a Lechnél, de az ügye akár a nyári átigazolási időszak utolsó napjáig is elhúzódhat.

A poznani együttes pénteken a Jagielloniát fogadja a lengyel bajnokság harmadik fordulójában, és Kádár játékának a hírek szerint semmi akadálya.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
1 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
21 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05
Ezek is érdekelhetik