A Ferrari csapatfőnöke: „Talán alábecsültük Hamilton leigazolásának következményeit”

2025.09.15. 21:40
null
Fred Vasseur biztos abban, hogy Lewis Hamilton fog még a régi fényében tündökölni (Fotó: Getty Images)
Fred Vasseur, a Ferrari Formula–1-es csapatának vezetője szerint elképzelhető, hogy alábecsülték a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton szerződtetésével járó következményeket, illetve az átigazolás jelentőségét, de biztos abban, hogy a 40 éves kiválóság vissza fog találni a sikerek útjára.

A francia sportvezető az F1 Beyond the grid című podcastjában nyilatkozott erről, összefoglalva az idei szezonban eddig történteket – Hamilton januárban csatlakozott az olasz istállóhoz azzal a céllal, hogy saját magát és a maranellói csapatot is újra világbajnoki címhez segítse. A brit versenyző ugyanakkor felemásan teljesített eddig, Kínában a sprintfutamot az első rajtkockából indulva nyerte meg, de számos helyszínen gyenge eredményt ért el már az időmérő edzéseken is.

„Tíz évet töltött a McLarennél és 12-t a Mercedesnél, de abban mégis volt valamiféle folytonosság, hiszen mindkét istálló központja Nagy-Britanniában van, ugyanaz a motor és a környezet is. Az, hogy csatlakozott a Ferrarihoz, egy teljeskörű változás a számára, ami az életének minden területét érinti, más a csapat kultúrája is. Ezt a téli szünet alatt rendezett három tesztnapon nagyon nehéz megoldani, és azt hiszem az elvárások is óriásiak voltak vele szemben” – fogalmazott Vasseur. Hozzátette, nem tudja biztosan, de elképzelhetőnek tartja, hogy alábecsülték mindazt a változást, amit Hamilton Ferrarihoz igazolása magával hozott.

„Rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e segíteni, amikor szenved, és bátorítanunk is kell azokban a helyzetekben, amikor küszködik. Spa és a Hungaroring nehéz volt neki, de biztos lehet abban, hogy Maranellóban mindenki teljes mellszélességgel mögötte áll és támogatja abban, hogy visszataláljon a siker útjára” – nyilatkozta az 57 éves csapatfőnök.

Vasseur elmondta, biztos abban, hogy Hamilton a Ferrarival is sikeres lesz, és kijelentette, ő maga személyesen is igyekszik segíteni a hétszeres vb-győztes britnek.

„Nagyon elkötelezett, egy igazi bajnok, aki még mindig jól teljesít és megvan a tempója. Igyekszik mindenkiből kihozni a legjobb teljesítményt, ebben pedig a jövőben is támogatni fogom” – jelentette ki.

A Formula–1-es vb-idény a hétvégén Bakuban, az Azeri Nagydíjjal folytatódik.

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
11 órája

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
Tegnap, 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03