Légiósok: Filkor már megint klubot vált - hivatalos

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 07:33
null
Filkor Attilát a nyáron mutatták be a Barinál, de már távozik is
Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bari hivatalos honlapján jelentette be, hogy az eddig kölcsönben szereplő Filkor Attila távozik a klubtól.

A magyar középpályás az élvonalbeli AC Milantól érkezett kölcsönbe a Barihoz a nyáron, de a tavaszt már biztosan nem a fehér-pirosaknál tölti.

„Az AS Bari bejelenti, hogy lezárta Filkor Attila kölcsönszerződését az AC Milannal. A magyar középpályás visszatér a milánói klubhoz” – olvasható a Bari közleményében.

Filkor azonban ennek ellenére maradhat a Serie B-ben, ugyanis a hírek szerint a másodosztályban kieső helyen álló Pro Vercellinél folytatja a pályafutását, olasz sajtóhírek szerint a klubok megegyeztek, már csak a papírokat kell aláírni.

Internazionale, Grosseto, Sassuolo, Gallipoli, AC Milan, Triestina, Livorno, Bari – a 24 éves Filkor Attila eddigi olaszországi állomáshelyei (igaz, az Inter és a Milan első csapatában tétmeccsen nem szerepelt, a többi együttesnél kölcsönben játszott). Most pedig úgy tűnik, a magyar játékos egy kilencedik olasz csapatba kerül.

Filkor az internetes adatbázisok tanúsága szerint 103 olasz másodosztályú meccsen lépett pályára, két gól és két gólpassz fűződik a nevéhez.

A Barinál ebben az idényben tíz meccsen összesen 627 percet játszott, gólt nem szerzett.

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
21 órája

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58
Ezek is érdekelhetik