Légiósok: ezt a lehetőséget utasította vissza Bőle – közel a Fradihoz?

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 21:57
null
Bőle Lukács a napokban befejezte a szezont a CSMP Iasi-nál, rövidesen klubot vált (Fotó: archív, Catalin Ghitescu)
A CSMP Iasi magyar középpályásának, Bőle Lukácsnak a menedzsere, Panicos Makedonas a napokban arról beszélt a Nemzeti Sport Online-nak, hogy a szélsőnek először is azt kell eldöntenie, hogy a jobb anyagi lehetőségek miatt a keleti, adott esetben Európán túli folytatást részesíti előnyben, vagy szakmai szempontokat is figyelembe véve a térségben marad. A legfrissebb hírek szerint utóbbira nagyobb esély mutatkozik.

 

Az NSO Izraelből úgy értesült, hogy az élvonalban 7. helyen végzett Ironi Kirjat Smona konkrét ajánlattal jelentkezett Bőle Lukácsnál, de a román élvonalban kilenc gólt szerző, immár szabadon igazolható szélső nem élt a lehetőséggel.

A hírek szerint azért utasította vissza az ajánlatot, mert szeretne nemzetközi kupában szerepelni, illetve trófeákért küzdeni, ráadásul nem akar távolra kerülni a családjától sem. Ez viszont azt is jelentheti, hogy a román CSMP Iasi-tól távozó futballista a térségben marad, így pedig jó esély lehet arra, hogy a Ferencvárosban folytatja a pályafutását.

Mint azt már jeleztük, a Fradinál szívesen látnák, és a zöld-fehérekkel adottak a fent említett feltételek: Európa-ligában szerepelhetne, bajnoki címért, illetve kupagyőzelemért harcolhatna, és nem is kellene messzire költöznie.

Úgy tudjuk, a Fradinál a héten várnak választ Bőlétől, vagyis hamarosan lezárulhat az átigazolási ügye.

A szélső menedzsere, Panicos Makedonas kérdésünkre megerősítette, hogy Izraelből is kaptak nagyon jó ajánlatokat, több klubtól is, de azt nem kommentálta, végül melyik ország lehet a befutó.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia, legutóbb kölcsönben Kasimpasa – Törökország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők*: –
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel.
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Derekas Zoltán, Gera Dávid, Kundrák Norbert, Mazzonetto Nicoló, Mazzonetto Alessio, Nagy Gábor, Novák Zsombor
Kiszemeltek: Bőle Lukács (CSMP Iasi – Románia), Fernando Gorriarán (uruguayi, River Plate – Uruguay)
Távozók: Emir Dilaver (osztrák, Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Florian Trinks (német, lejár a szerződése), Michal Nalepa (lengyel, Lechia Gdansk – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, érdeklődik iránta: Standard Liege – Belgium), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, visszavonul?), Jova Levente, Hajnal Tamás (lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik