Légiósok: az üzlet megköttetett, Kerkez a Bournemouthé – sajtóhír

D. Á.D. Á.
2023.07.17. 18:14
null
Kerkezt már Bournemouth-mezben mutatja Romano (Fotó: twitter.com/FabrizioRomano)
A nemzetközi átigazolási piacra szakosodott újságíró, Fabrizio Romano legfrissebb posztjából kiderül, hogy gyakorlatilag mindenki mindenben megállapodott mindenkivel a „Kerkez Milos a Bournemouthhoz igazol” című történetben, így lényegében a Premier League-ben szereplő klub játékosának tekinthető a 19 éves, 8-szoros magyar válogatott balhátvéd, már csupán az orvosi választja el a hivatalos bejelentéstől.

 

Fabrizio Romano volt az, aki vasárnap este elsőként számolt be arról, hogy a Bournemouth lesz a befutó a Kerkezért folyó versenyben, miután megállapodott a játékossal.

Az olasz újságíró hétfőn aztán előbb arról számolt be, hogy a klubok közel kerültek a megállapodásról, délután pedig már azzal jelentkezett, hogy az eladó, a holland AZ Alkmaar és a vevő Bournemouth is egyezségre jutott.

A hétfő esti poszt szerint Kerkezt már előjegyezte a Bournemouth az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokra, amelyek elvégzése után jöhet a hivatalos bejelentés a magyar labdarúgó klubváltásáról.

Mint ismert, Kerkez Milosért korábban a Benfica és a Lazio is élénken érdeklődött, de a portugál és az olasz egylet is sokallta az AZ Alkmaar által kért 20 millió eurós összeget. Az olaszok a hírek szerint 12 millió euróval próbálkoztak első körben, a hollandok viszont kötötték az ebet a karóhoz.

A 19 esztendős Kerkez 2022 januárjában a Milan utánpótláscsapatából került Alkmaarba 1.18 millió euróért – a Transfermarkt jelenleg 15 millió euróra becsüli az értékét.

A mögöttünk hagyott idényben Kerkez alapembernek számított az AZ-ban, 33 holland bajnokin három gólt szerzett, és egy gólpasszt adott. Az Európa-konferencialigában is remekelt csapatával, 11 találkozón kétszer volt eredményes, háromszor jeleskedett előkészítőként – az iránta érdeklődő Lazio kapuját is bevette.


FRISSÍTÉS 20.50

Az olasz újságíró röviddel este fél kilenc után újabb bejegyzéssel jelentkezett a magyar játékossal kapcsolatban, s ebből kiderült, értesülései szerint Kerkez kedden Angliába repül. Az előzőekben beharangozott orvosi teszteket, vizsgálatokat 24-48 órán belül végzik el. A játékossal szerinte hosszú távú szerződést kötött a klub, és a transzfer értéke mindennel együtt 15.5 millió font, vagyis valamivel több mint 18 millió euró. Forintosítva: 6.75 milliárd.

Amennyiben Romano értesülései igazak a vételárról, úgy Szoboszlai Dominik hónap eleji 70 milliós átigazolása Liverpoolba, illetve két évvel korábbi klubváltása az RB Leipzighez (36 millió euró), valamint Dzsudzsák Balázs váltása az Anzsitól a moszkvai Dinamóhoz (19 millió euró) után a Kerkezért most kifizetendő 18 millió euró lesz a negyedik legnagyobb összeg, ami magyar játékoshoz transzferilag köthető – legalábbis a transfermarkt.com adatait figyelembe véve.

 


 

Legfrissebb hírek

„Reméljük, hogy megértik…” – Marco Rossinak is szólhatott Arne Slot üzenete

Angol labdarúgás
1 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
11 órája

Ellenféltől kapta a gólpasszt Kerkez Milos – videó

Angol labdarúgás
20 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Szoboszlai a passzok számában, Kerkez pontosságban, Sallai a párharcokban emelkedett ki

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 17:49

Kerkez Milos: Tökéletesen végrehajtottuk a tervet

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 11:29

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 23:01

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56
Ezek is érdekelhetik