Légiósok: Az utóbbi időben valóban elkaptam a fonalat – Kleinheisler László

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2021.04.16. 08:34
null
Kleinheisler László az utóbbi időben a válogatottban és a klubjában remekel (Fotó: NK Osijek)
Teljesítményével akarja meghálálni Marco Rossi bizalmát az Eszék középpályása, Kleinheisler László, akinek érettebb és higgadtabb futballja bombagólokkal párosul.

 

– Nagyon belelendült az utóbbi hetekben, az előző négy bajnokiján három gólt szerzett, és a válogatottban is betalált. Minek köszönhető a kirobbanó forma?
– Az utóbbi időben valóban elkaptam a fonalat – felelte lapunknak Kleinheisler László, az Eszék és a magyar válogatott 27 esztendős középpályása. – Nincs különösebb titok, minden az edzésmunkának köszönhető, illetve annak, hogy egy ideje elkerültek a sérülések. Örülök, hogy a hét közben befektetett munkának a tétmeccseken is van eredménye, bízom benne, hogy a folytatásban is tartom a szintet.

1 millió euróra becsüli piaci értéket a transfermarkt.de
4 gólnál jár a mostani bajnoki idényben Kleinheisler László
32 válogatott meccsén három gólt szerzett

– A bombagólokért plusz szabadnap jár? Csak mert az utóbbi időben többet is szerzett...
– Gondoltam, ha már gól, legyen emlékezetes... A viccet félretéve, a gólvonalon átcsorgó labdának éppúgy örülök, mint a távolról lőtt bombagólnak, a lényeg, hogy győzzön a csapat. Mindenesetre már sokkal jobban koncentrálok a befejezéseknél, tudatosabban figyelek arra, hogyan rúgom meg a labdát, hova helyezem. Korábban előfordult, hogy amikor lövőhelyzetbe kerültem, elkapkodtam a lehetőséget, vagy csak arra figyeltem, hogy kellő erő legyen a lövésben, de az irányzék nem volt megfelelő. Ez mostanra megváltozott, illetve külön edzővel dolgozom, ami szintén sokat segít.

– Milyen segítséget kap?
– Minden meccs után elemezzük a játékomat. Nem számít, milyen sűrű a menetrend, erre mindig szakítok időt. Hétről hétre fejlődni akarok, ezért minden találkozó után megbeszéljük a pozitívumokat és azt is, miben hibáztam, mert abból tanulhatok a legtöbbet. Csak így javíthatok a teljesítményemen.

– Mondhatjuk, hogy pályafutása legjobb időszakát éli?
– Nem szoktam ilyesmin gondolkozni, csak az foglalkoztat, hogy még többet hozhassak ki magamból. Bízom benne, hogy még nem értem el a csúcsformámat, szeretnék még több gólt szerezni és több gólpasszt adni.

Teljesítményével akarja meghálálni Marco Rossi bizalmát az Eszék középpályása (Fotó: Szabó Miklós)
Teljesítményével akarja meghálálni Marco Rossi bizalmát az Eszék középpályása (Fotó: Szabó Miklós)

– A saját teljesítménye mellett az Eszék szereplésére sem lehet panasz, a második helyen álló csapat két ponttal van lemaradva az egy bajnokival kevesebbet játszó, éllovas Dinamo Zagreb mögött, április huszonegyedikén pedig hazai pályán fogadják a bajnoki címvédőt. Az év meccse lesz?
– A következő három meccs egyaránt fontos, azokon valóban eldőlhet a bajnoki cím. A hétvégén a Hajduk Split otthonában lépünk pályára, utána következik a Dinamo elleni hazai bajnoki, majd a Rijeka elleni idegenbeli találkozó. A formánknak köszönhetően kellő önbizalommal várhatjuk ezeket a meccseket, érzésem szerint megérdemelnénk a bajnoki címet, ám ezt a pályán kell bizonyítanunk.

– Ha a legutóbbi tizenhárom bajnokit nézzük, mindössze egyszer, a Dinamo Zagreb elleni idegenbeli meccsen szenvedtek vereséget. Minek köszönhető, hogy ennyire összeállt a csapat?
– Nenad Bjelica személyében kiváló szakember dolgozik velünk, aki hatékonyan képes átadni a szakmai elképzeléseit a csapatnak. Mindenki tudja, mi a feladata a pályán, emellett az öltözőben is remek közösség alakult ki. Az edzések előtt és után folyton ugratjuk egymást, sokat beszélgetünk, családias a hangulat. Az utóbbi időben minőségi játékosokat igazoltunk, akik hamar beilleszkedtek, igaz, szerintem valójában csak a nemzetközi porondon derül majd ki, hogy mennyire erős a mostani Eszék. Már nagyon várom, hogy nyáron az Európa-liga vagy a Bajnokok Ligája selejtezőjében játszhassunk, kifejezetten örülnék, ha erős ellenféllel szemben mérhetnénk le, hogy mire vagyunk képesek.

– Mit jelentene a klubnak a bajnoki cím?
– Történelmi tett lenne, az biztos. A mostani helyezéssel is elégedettek lehetünk, a vezetőség részéről sem elvárás a bajnoki cím, de ha már ilyen közel állunk hozzá, mindent megteszünk, hogy megszerezzük az aranyérmet. A következő három találkozón nagyon keményen kell harcolunk az álomért, de állunk elébe.

– A klubcsapata mellett a válogatottban is jól futballozott, az Andorra elleni idegenbeli meccsen gólt szerzett, és többen is dicsérték a higgadtabb játékáért.
– Boldog voltam, hogy visszakerültem a csapatba, már nagyon hiányzott. Szerettem volna ismét találkozni a társakkal, mert a mostani világbajnoki selejtezősorozat előtt legutóbb kétezertizenkilencben, a horvátok elleni idegenbeli vereség alkalmával léptem pályára. A lengyelek elleni találkozó előtt éreztem is izgatottságot, mégiscsak eltelt némi idő, de amint kifutottam a pályára, megszűnt az idegesség, már nem volt bennem félsz vagy kétely. A három meccsen szerzett hét ponttal is elégedettek lehetünk, de tudjuk, hogy a San Marino és az Andorra elleni találkozó a kötelező győzelem kategóriába tartozott. Szerencsére a visszajelzések alapján a játékommal sem okoztam csalódást.

– Térjünk még vissza a Horvátország elleni meccsre, mert a három nullás vereség alkalmával piros lapot kapott, amivel akkor meglehetősen nehéz helyzetbe hozta társait. Emésztette magát a történtek miatt?
– Nagyon sajnálom, ami akkor történt, butaságot csináltam. Akkor már három nullára vezetett az ellenfél, a hibám nem befolyásolta a meccs végkimenetelét, de az első sárga lapom után fegyelmezettebbnek kellett volna lennem. Sajnos ezen már nem tudok változtatni, csak annyit tehetek, hogy a játékommal bizonyítom, hogy rászolgáltam az ismételt bizalomra.

– A három márciusi meccsen úgy tűnt, nemcsak higgadtabban, hanem sokkal okosabban is futballozik: kevesebb feleslegesnek tűnő sprintet vállalt, tudatosabban mozgott a pályán.
– Örülök, ha kívülről is így látszott. Ami a higgadtságot illeti, sajnos korábban előfordult, hogy amikor megrúgtak, egyből szaladtam a játékvezetőhöz, a kelleténél jóval többet reklamáltam. Mostanra higgadtabbá váltam, ha szabálytalankodnak velem szemben, inkább az ellenkező irányba indulok, mint amerre a játékvezető áll. Muszáj fejlődnöm, mert ha az ellenfél tudja, milyen vagyok, könnyen provokálhatnak, és kizökkenthetnek. Ami a játékot illeti, előnyömre válik, ha jobban beosztom az erőmet, a társaknak sem segítek azzal, ha feleslegesen sprintben letámadok valakit, a helyemen megnyíló területen pedig megindul az ellenfél.

– Mit jelentett a lelkének az Andorra ellen szerzett gól?
– Nagyon sokat, elvégre régen szereztem gólt címeres mezben. Az edzéseken sokszor gyakoroljuk, hogy a Szalai Ádámra felívelt labdát visszafejeli, én meg második hullámban érkezem, vagy továbbcsúsztatja, s beindulok mögé. Örülök, hogy ez a meccsen is sikerült, ám a legfontosabb a győzelem. Bízom benne, hogy ez a három találkozó a folytatásra is kellő lökést ad. A következő tétmeccs már az Eb-n lesz, bele sem merek gondolni, milyen erős válogatottak várnak ránk, de mindent megteszünk, hogy emelt fővel jöhessünk le a pályáról.

1. HNL
29. FORDULÓ
20.30:
Hajduk Split–NK Osijek – élőben az NSO-n!

Az élcsoport:1. Dinamo Zagreb 64 pont (27 mérk.), 2. Osijek 62 (28 m.), 3. Gorica 49 (28 m.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik