Király Gábor jövő nyárig hosszabbított

Vágólapra másolva!
2011.02.16. 18:26
null
Király marad Münchenben (Fotó: tsv1860.de)
Király Gábor 2012. június 30-ig meghosszabbította szerződését az 1860 Münchennél, és ha a felek úgy akarják, a megállapodás további egy esztendőre kiterjeszthető – jelentette be hivatalos honlapján a német labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő klub.

Igaznak bizonyultak a német internetes források információi, amit a Nemzeti Sport Online is megírt, miszerint Király Gábor meghosszabbítja szerződését a német másodosztályban szereplő 1860 Münchennél.

A klub ma hivatalosan is bejelentette, hogy 2012 nyaráig szóló megállapodást kötött a magyar kapussal, amelyben szerepel egy opciós jog is: ha mindkét fél úgy akarja, további egy évvel meghosszabbítható a szerződés.

„Megtaláltuk azt a megoldást, ami egyaránt a legjobb számomra és a klub számára is. Az arany középutat választottuk. Boldog vagyok, hogy továbbra is az 1860 München játékosa lehetek. Ez volt a célom" – mondta Király a szerződéshosszabbítást követően.

Ez az „arany középút" minden bizonnyal azt jelenti, hogy Király belement abba, hogy csökkentsék fizetését. Legalábbis Filipovics Vladan, a játékos menedzsere korábban erről tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t.

„Gábor fizetése valóban csökken az új megállapodás értelmében, de ez változhat is, ha a csapat feljut az élvonalba, mert ebben az esetben új szponzorok megjelenésére számítanak a klubvezetők" – mondta.

Természetesen a német klubnál is elégedettek azzal, hogy marad a kapus.

„Gábor az ő képességeivel és tapasztalatával központi szerepet játszik a csapatban. Igazi példakép a fiatalok számára. Ezzel a megállapodással megmutatta, hogy nemcsak a pályán vállalja felelősséget, hanem a klub sorsát is a szívén viseli" – vélekedett Robert Schäfer klubelnök.

Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
11 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
20 órája

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik