Kína: A családom legyen boldog. Na, ez nem stimmelt – Elek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.01. 06:52
null
A norvégok elleni pótselejtező után Elek Ákos szeretne hazatérni (Fotó: Földi Imre)
Elege lett Kínából, ezért távozik a Csangcsun Jatajtól Elek Ákos. A magyar válogatott labdarúgó nem akar nyugat-európai szerződéssel kockáztatni, reméli, visszatérhet a magyar bajnokságba.

 

– Hogy él önben Kína és az első ázsiai szezonja?
– Nem nagyon gondolok rá. Futballszempontból persze hasznos volt, a miénknél erősebb bajnokságban játszhattam, s ami fontos, játszottam is épp eleget, a klubelöljárók pedig betartották minden ígéretüket. A család gyakori hiánya ugyanakkor megnehezítette a beilleszkedést, amikor pedig együtt lehettünk, az sem arról árulkodott, hogy meg tudnák szokni Kínát.

28 MECCS, 2 GÓL, 10. HELY

A magyar válogatott alapemberének számító Elek Ákos huszonnyolc bajnokin szerepelt kínai klubjában, a Csangcsun Jatajban, két gólt szerzett, a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató csapat a tizedik helyen zárt a Szuperligában.

A bajnok a Kuangcsou Evergrande lett, amelyet a brazilok világbajnok edzője, Luiz Felipe Scolari irányít, és amelyben hat brazil futballista is szerepelt. A dél-amerikai kontingens legismertebbje természetesen a Real Madridot és a Milant is megjáró Robinho, valamint a Tottenhamből Kínába szerződő, harminckétszeres válogatott középpályás Paulinho.

– Ezek szerint végleg elköszönt a klubjától?
– Nem, a szerződésem még egy évig él, de nem bánnám, ha egy számomra kedvező fordulattal itthon folytathatnám. Nem vágyom vissza, épp azon vagyok, hogy valamiképp hazatérhessek. Persze ez sok mindentől függ, például attól, tudnak-e a helyemre megfelelő labdarúgót igazolni.

– És a Jataj elengedné?
– A világ bármely klubjában felesleges erővel ott tartani, aki elvágyódik, és beszéltünk is a helyzetről a Csangcsunnal, meglátjuk, mit hoz a közeljövő. Szeretném, ha még ebben a naptári évben rendeződne a sorsom.

– Mi volt amúgy a legjobb Kínában?
– A fizetésem.

– Őszinte, mint mindig.
– Miért beszéljek mellé? Nézze, amikor eligazoltam, három, számomra fontos kritériumot tartottam szem előtt. Először is, hogy játsszak, mert a futballban nálam a válogatott mindennél előbbre való, márpedig tudtam, csak akkor lehetek kerettag, ha rendre a pályán vagyok. Ezzel nem is volt gond. A második lényegi szempont az volt, ki is fizessenek, ebben sem volt hiány. A harmadik, hogy a családom is boldog legyen. Na, ez nem stimmelt, ezért is szeretnék hazatérni.

– Vagy valamelyik nyugat-európai klubba?
– Nem. Nem szeretnék most légiósnak állni, az mindig rizikós vállalkozás, és az Eb előtt túl kockázatosnak érezném. Most tényleg az a leglényegesebb, hogy az Eb-keret tagja legyek, ahhoz futballozni kell, amire itthon van a legtöbb esély. Aztán Franciaországban remélhetőleg olyan teljesítményt nyújtok, amellyel felkeltem a nyugati bajnokságok néhány klubmenedzserének vagy edzőjének a figyelmét.

TÉNYLEG UTÁLJÁK-E NÉGYMILLIÓAN? HOGYAN EMLÉKEZIK VISSZA A NORVÉGOK ELLENI PÁRHARCRA? MIT VÁR AZ EB-TŐL? AZ ELEK ÁKOSSAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A KEDDI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik