nemzetisport.hu
2015.02.10 10:48 Frissítve: 2015.03.22 01:56

Hollandia: Otigba Kenneth szereti a piszkos munkát

Szabadnapján is edz Hollandiában a forduló válogatottjába beválasztott Otigba Kenneth, akinek nem a látványra kell törekednie, mégis élvezettel látja el feladatát a Heerenveenben.

 

Mint beszámoltunk róla, újabb fontos és fölényes győzelmet aratott a hétvégén a Heerenveen, Otigba Kenneth pedig ezúttal is végigjátszotta a találkozót. Sőt a legnagyobb holland napilap, az 1893 óta megjelenő De Telegraaf beválasztotta a 22. forduló válogatottjába. A 4–0-s siker alapján azt gondolnánk, hogy a Zwolle ellen nem kellett megszakadni a győzelemért, ám a jelek szerint a vendégek megdolgoztatták a védelmet – különben aligha került volna be a legjobb tizenegybe a magyar futballista.

„Az első félidőben kevesebb feladatunk akadt, de a fordulás után tizenöt percig alig tudtuk megtartani a labdát, akkor a Zwolle beszorított minket – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a 22 éves középhátvéd. – Viszont stabilan védekeztünk, álltuk a rohamokat, s bár egyre nőtt a nyomás, ziccert nem tudtak kialakítani. Különösebb jelentőséget nem tulajdonítok annak, hogy bekerültem a forduló csapatába, persze visszajelzésnek jó, de anélkül is tudom, jól ment a játék. Ugyanakkor ez nem csak az én érdemem, a többiek kiváló teljesítménye is kellett hozzá, főleg a középpályásaink futballoztak kiemelkedően. Boldog vagyok, hogy kapott gól nélkül megúsztuk a találkozót, ennél már csak az a fontosabb, hogy begyűjtöttük a három pontot.”

A Zwolle a találkozó előtt éppúgy a harmadik helyen állt, mint múlt szerdán a Feyenoord, mielőtt a Heerenveen otthonában 3–1-re kikapott. Otigba együttese egyébként is kiváló formában játszik, nyolc bajnoki mérkőzés óta veretlen, legutóbbi három hazai találkozóját megnyerte, imponáló, 11–2-es gólkülönbséggel.

„Szó se róla, elkaptuk a fonalat, még Dwight Lodeweges vezetőedző is dicséri a teljesítményünket. Na nem külön-külön, hanem csapatként – mondta a korábbi U21-es magyar válogatott. – Húzzuk egymást, folyamatosan támogatjuk a másikat, nekünk, védőknek például elsősorban a középpályások játékát kell segítenünk. Remek a csapat összetétele, mindenki tisztában van a saját feladatával. Valakinek a gólszerzés vagy az előkészítés, másnak a szép munka vagy a piszkos munka jut. Nekem a piszkos munkát kell elvégeznem, de ez nem okoz problémát, sőt kifejezetten szeretem. Ebben vagyok jó. Küzdenem, harcolnom kell, fejpárbajokat kell nyernem, labdát szereznem, aztán már adhatom is tovább a középpályásoknak. De rengeteget kell még fejlődnöm, ami a Feyenoord ellen újfent bebizonyosodott. Hollandiában a csatárok inkább technikásak, mint erősek, de Colin Kazim-Richards kivétel. Látszik rajta, hogy Törökországban és Angliában is játszott, minden labdáért úgy küzd, mintha az élete múlna rajta, vele meggyűlt a bajom. Rávilágított, sokat kell még erősödnöm, főleg, ha később meg akarom állni a helyemet mondjuk Angliában, ezért hétfőn a konditeremben tréningeztem. Nem volt edzésünk, de ilyenkor is nyitva a stadion, úgyhogy kihasználtam a lehetőséget.”

2023.01.28 20:27:41

Légiósok nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Végre van egy futballistánk, aki nem csupán tüzel, lőni is tud.

2023.01.28 00:14:14

Légiósok nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Sportolóink a legtöbbször akkor szembesülnek a valósággal, amikor szétpattan a burok. Vagy legalábbis vészesen repedezik. Ezért lehet, hogy sokan el sem tudnak mást képzelni a versenyzés után, csak a sportágukat. Érthetően, hiszen azt ismerik, magabiztosan közlekednek benne, hogy mennyit tudnak róla, kérdés, de a lényeg: a múlt(juk)ból kívánnak megélni.

2023.01.27 12:55:21

Légiósok nemzetisport.hu

Szoboszlaiék a Stuttgartot fogadják, a Schäfer Andrást foglalkoztató Union Berlin városi rangadót vív.

2023.01.13 23:01:50

Légiósok nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Mentalitásban kevés hozzá hasonló magyar labdarúgó van.

2023.01.05 22:02:01

Légiósok nemzetisport.hu

A 18-szoros válogatott középpályással megbecsülésről, célokról és a mágikus 10-es mezről is beszélgettünk.