DAC: Schäfer a 0–5-nek nem örül, de az átigazolásának igen

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.01.18. 18:46
null
Schäfer András csereként mutatkozott be (Fotó: dac1904.sk)
Bemutatkozott a Dunaszerdahely labdarúgócsapatában Schäfer András: a DAC szombaton a cseh téli bajnokságban, a Tipsport Ligában lépett pályára, és 5–0-ra kikapott vendégétől, a sorozatot tavaly és tavalyelőtt megnyerő Zbrojovka Brnótól.

 

,,A meccsről nehéz beszélni, nyilván senki sem ilyen bemutatkozásra vágyik – mondta a szombati mérkőzés után Schäfer András. – Nem a legerősebb csapattal álltunk fel, sok volt a fiatal a pályán. Van hova fejlődnünk, és fogunk is. Viszont a közeg és maga a létesítmény nagyon professzionális, még az olasz első osztályban, a klubomnál sem tapasztaltam ilyen körülményeket.“

Az olasz Genoától fél évre kölcsönbe érkező Schäfer a 67. percben, a vendégek 4–0-s vezetésénél lépett pályára csereként.

A DAC őszi magyar hármasából senki sem játszott szombaton: Kalmár Zsolt és Vida Máté továbbra is egyéni edzéseket végez, Vida Kristophernek kisebb húzódása van. Kalmár szombaton már futott negyedórát, és a novemberben eltört bokája jól bírta a terhelést.

A 2008 óta létező Tipsport Ligában 16 együttes vesz részt az idén – 12 cseh és négy szlovákiai –, a négy csoport közül az egyiknek Dunaszerdahely a házigazdája. A csoportelsők jutnak be az elődöntőbe.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK

ANGLIA
CHAMPIONSHIP, 28. FORDULÓ

Bristol City–Barnsley 1–0
Bristol City: Nagy Ádám kispados volt, nem lépett pályára.
Derby County–Hull City 1–0
Hull City: Balogh Norbert nem volt kerettag, a sérülésből felépülő támadó az U23-as csapat bajnoki mérkőzésén kezdőként 62 percet játszott.

HOLLANDIA
EREDIVISIE, 19. FORDULÓ
Fortuna Sittard–Vitesse 1–3

Fortuna Sittard: Dobos Áron nem volt kerettag.

OLASZORSZÁG
SERIE B, 20. FORDULÓ
Livorno–Virtus Entella 4–4

Virtus Entella: Adorján Krisztián kispados volt, nem lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Száz kilogrammos súlyok meccsnapokon? Miért is ne?

Minden más foci
21 órája

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
2025.11.10. 10:13

Redzic Damir a dunaszerdahelyi Mbappé

Minden más foci
2025.11.09. 11:47

Redzic góllal ünnepelte a válogatott meghívót, ismét nyert a DAC

Minden más foci
2025.11.08. 17:29

Szlovák Kupa: magabiztos idegenbeli győzelemmel ment tovább a DAC

Minden más foci
2025.11.05. 20:25

Három a magyar igazság Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2025.11.02. 12:16

A Dunaszerdahely másodszor is legyőzte a Kassát

Minden más foci
2025.11.01. 19:54

Tuboly Máté 2028 nyaráig hosszabbított a Dunaszerdahellyel – hivatalos

Minden más foci
2025.10.30. 17:19
Ezek is érdekelhetik