DAC: kölcsönvették a Genoa magyar légiósát – hivatalos

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.01.17. 08:56
null
Schäfer András a DAC-ban folytatja (Fotó: dac1904.sk)
A Fortuna Ligában szereplő DAC labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta, hogy fél évre kölcsönvette Schäfer Andrást az olasz élvonalbeli Genoától.

Schäfer András egy évvel ezelőtt került a Genoához az MTK-tól, az olasz klubnál többnyire a Primavera-csapatban jutott szóhoz, az élvonalbeli együttesben csak a kispadra ülhetett le. Az őszi szezonra a másodosztályú Chievónak adta kölcsön a genovai egyesület, itt szintén a második csapatban játszott többnyire.

A DAC fél évre kölcsönvette Schäfer Andrást, aki a dunaszerdahelyiek negyedik magyar légiósa lett Kalmár Zsolt, Vida Kristopher és Vida Máté után.

„Már tavaly nyáron szerettük volna Andrást a csapatunkhoz csábítani, ám akkor ez még különféle komplikációk miatt meghiúsult. Maga a játékos is érdeklődést mutatott a DAC iránt, mivel látta, hogyan segítettünk Kalmárnak és a két Vidának bekerülni a Fortuna Liga tíz legmagasabban értékelt játékosa közé. Bízunk benne, hogy ezt az utat Schäfer esetében is sikerülni végigjárnunk” – nyilatkozta a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele a klub honlapjának.

Schäfer András pénteken már edzésbe is áll új csapatánál.

„Nagyon boldog vagyok, úgy érzem, igazán profi helyre érkeztem. Már első pillantásra nagyon jók a körülmények. Remélem, segíteni tudok a csapatnak, szeretnék minél több percet a pályán tölteni” – mondta az DAC legújabb szerzeménye.

Legfrissebb hírek

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
1 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
3 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
5 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
7 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik