DAC: Kalmár Zsolt egyik szeme sír, a másik pedig nevet
Egy év alatt nagyon sokat változott Kalmár Zsolt pályafutása. Tavaly júniusban még súlyos térdsérüléséből lábadozott, a jelenlegi idényben viszont már csapatkapitányként vezette ezüstéremig a DAC-ot Fortuna Ligában, és több klubrekordot is átírt.
![]() |
Kalmár Zsolt sérülése a múlté, jó idényt zárt Dunaszerdahelyen (Fotó: Fekete Nándor/DAC) |
„Úgy gondolom, hogy a Besztercebánya ellen (1–0) jó mérkőzést játszottunk, végig kontroll alatt tudtuk tartani a találkozót. Tudtuk, mikor kell labdát megtartani, mikor kell ritmust válltani, de a legfontosabb az, hogy nyertünk és a Eric Davist győzelemmel tudtuk búcsúztatni. Ez volt a legfontosabb célunk. A másik célkitűzés az volt, hogy további rekordokat tudjuk megdönteni” – nyilatkozta lapunknak Kalmár Zsolt, akinek vegyes érzései vannak a frissen lezárt idényről, melyben nagyon sokáig a Dunaszerdahely vezette a bajnokságot.
„Az egyik szemem sír a másik nevet, hiszen mint mondtam, kitűztünk egy célt magunk elé, hogy egy masszív, erős csapatot építsünk, és úgy gondolom, hogy ez sikerült. Idény közben új célok adódtak, melyek eléréséhez nagyon közel voltunk, de sajnos nem tudtuk megugrani ezt a lépcsőfokot. Úgy gondolom, hogy ha ez a keret egyben marad, akkor még erősebbek tudunk lenni. Nem adjuk fel és jövőre is megküzdünk a bajnoki címért, tovább építjük a csapatot, én pedig úgy látom, hogy jó úton haladunk” – mondta a magyar játékos, akit az dunaszerdahelyi edző, Adrián Gula fokozatosan épített vissza a csapatba.
„Jó csapat épült fel itt egy év alatt, ezt kell folytatni. Egy új szemlélet jött a klubhoz és újra visszatértünk arra az útra, ami sikeres volt. Személy szerint én tavaly ilyenkor még a lelátón ültem és még 50 százalékos állapotban sem voltam. Nagyon örülök, hogy ilyen hosszú utat megtettem és most ezüstérmet tudok ünnepelni. Úgy gondolom, hogy a teljesítményemmel is hozzá tudtam ehhez járulni. Voltak jó meccseim, de még tudok ennél is jobban játszani. Célom, hogy tovább fejlődjek” – folytatta a 27-éves középpályás, aki külön kitért a sárga-kék szurkolókra, akik ebben az évadban ismét nagy számban látogatták a DAC-meccseket. – „A nézőszámon is látszik, mekkorát fejlődött a csapat, hiszen visszacsalogattuk a nézőket a lelátóra. Nagyon szépen köszönjük nekik, hiszen nemcsak hazai pályán teremtettek óriási hangulatot, hanem idegenben is 4-5-600-an elkísértek bennünket és ez olyan volt, mintha hazai pályán játszottunk volna. Le a kalappal előttük és üzenem nekik, hogy jövőre újra harcolni fogunk. Legyenek mellettünk, mivel úgy gondolom, hogy egy nagyon nagy csapat van kialakulóban.”
Ugyan Kalmár Zsolt számára a klubidény véget ért, de még a válogatottbéli évad még nem, hiszen júniusban két meccs vár a magyar nemzeti csapatra. „A következő napokban lesz egy kis szabim, élvezni fogom a családdal az együttlétet, de az edzéssel nem fogok leállni, hiszen a válogatottba 100 százalékos állapotban szeretnék megérkezni. Június 5-én csatlakozok a nemzeti csapathoz. Az első meccset Montenegró ellen játsszuk. Csapattársam, Nikola Krsztovics ellen lépek pályára, akivel már sokat beszéltem erről. Úgy gondolom, hogy egy nagy meccs lesz, különleges lesz számunkra, de a győzelemért megyünk, úgyhogy nekünk kell lejönni győztesen a pályáról” – zárta mondandóját jókedvűen Kalmár Zsolt.
Veszelinov Dániel a DAC kapujában kezdte az idényt, de az ősszel a kispadra szorult és csak az utolsó fordulóban kapott ismét lehetőséget. „Nagyon nehéz idény volt ez a számomra. Az elején Európa-konferencialigában védtem, és a bajnokságban is én kezdtem. Aztán jönni kezdtek a vereségek és én ezzel kispadra kerültem. Ilyen a foci. Ekkor sem áll meg az élet, ugyanúgy 100 százalékosan kell edzeni. Soha nem lehet tudni, hogy mikor jön el az idő, hogy újra beálljak a kapuba. Nagyon örülök, hogy az utolsó mérkőzésen védhettem. Ezért küzdöttem, hogy legalább a vége felé egy mérkőzést megkapjak és ezúton is köszönöm az edzői stábnak a lehetőséget. Nagyon jól éreztem magam a pályán. Itt a MOL Arénában csak jól tudjuk érezni magunkat, főleg egy győzelem után” – nyilatkozta a 21-éves kapus.
Szánthó Regőnek lejárt a kölcsönszerződése a DAC-nál. Információnk szerint a csallóközi együttes tárgyalásba kezdett a Ferencvárossal, hogy a magyar játékos a felvidéki alakulatnál folytassa pályafutását.
SZLOVÁK FORTUNA LIGA
RÁJÁTSZÁS, 10. FORDULÓ
DAC–Banska Bystrica 1–0 (1–0)
Dunaszerdahely, MOL Aréna, 9155 néző. V: K. Michel
DAC: Veszelinov – Alex Pinto (Kachút, 87.), Kruzliak, Muhamedbegovic, E. Davis (Alex Mendez, 87.) – Kácer, Dimun, Kalmár (Nebyla, 74.) – Veselovsky (Niarhosz, 72.), Krsztovics, Andzouana (Blackman, 52.). Vezetőedző: Adrián Gula
Besztercebánya: Hruska – Pisoja (Jackuliak, 60.), Cerven, Kupcík, Migala, Kayerík – Richtárech – Körös, Balic (Svetlík, a szünetben) – Hanes, Franko (Lupták, 79.). Vezetőedző: Michal Scasny
Gólszerző: Krsztovics (22.)