Ádám Martin: Remek döntés volt Dél-Koreába szerződni!

– Cun acim-jeo!
– Én is jó reggelt kívánok! – köszönt vissza a 28 éves Ádám Martin, az Ulszan Hyundai FC 12-szeres válogatott futballistája, akivel ulszani otthona tőszomszédságában, egy kávézóban ültünk le beszélgetni egy nappal azután, hogy csapata a bajnokság 12. fordulójában hazai pályán 1–0-ra nyert a Kangvon ellen.

– Máris feladom, nekem ennyire futotta a koreai nyelvismeretből…
– Én kicsit előbbre tartok, hiszen lassan egy éve, hogy Koreába szerződtem, s ennyi idő alatt ragad ez-az az emberre. Néhány kifejezést megtanultam, s tudok tízig számolni is; attól persze messze vagyok, hogy akár csak alapszinten is beszéljek.

– Mi az öltöző hivatalos nyelve?
– Mivel a keret összlétszámának öt százaléka a külföldi, az utasítások az edzéseken és a meccsek közben is koreaiul hangzanak el. Van azonban egy tolmács, ő azonnal angolra fordítja az elhangzottakat. A vezetőedzőnk, Hong Mjung Bo futballozott az Egyesült Államokban a Los Angeles Galaxy játékosaként, de nemigen szól hozzánk angolul. A csapattársaim közül kevesen beszélik az angolt; mi, légiósok ezen a nyelven kommunikálunk, viccelődünk egymással. Aki érti vagy érteni akarja, bekapcsolódik, aki nem, az nem.

– S milyen a légióskontingens?
– A grúz Valeri Kazaisvili közöttünk a veterán, már a harmadik idényét tölti Ulszanban. A két svéd, Darijan Bojanic és Gustav Ludwigson, valamint a japán Eszaka Ataru újonc, az idei év elején érkeztek.

– Elvárják-e a légiósoktól, hogy tanuljanak koreaiul?
– Nem.

– Van-e különbség az ulszani és a magyarországi öltözők világa között?
– Az öltöző mindenütt öltöző. A társaságra nem lehet panasz, jó a közösség, ettől persze még érzékelhető, ki kivel van szorosabb kapcsolatban. Barátságosan fogadtak, igaz, a beilleszkedéssel soha sehol nem volt problémám. Naponta csak egy edzésünk van, még a felkészülés során is. Reggel kilencre kell érkezni, tíztől videózás és megbeszélés következik, majd jön a tréning. Eleinte szokatlan volt, hogy a koreai játékosok edzés előtt is zuhanyoznak... Tréning után a többség a konditerem felé veszi az irányt, és egyéni munkát végez. Én tartom magam a bevált menetrendemhez, hetente kétszer szoktam pluszban edzeni, de ha szükségét érzem, használhatom az otthoni futópadomat.

KITARTÓAK VOLTAK A DÉL-KOREAI KÉRŐK

– Emlékszik a pillanatra, amikor először hangzott el az Ulszan Hyundai mint lehetséges jövőbeni csapata neve?
– Az első reakciómra már nem, de biztos meglepődtem. Ez a történet nem tavaly nyáron kezdődött, már az előző év telén szerződtetett volna a klub, de idény közben voltunk, jó formában futballoztam Pakson, még nem akartam váltani. Ám az ulszaniak kitartónak bizonyultak, s 2022 nyarán megint bejelentkeztek a menedzseremnél, Papp Gábornál. Ázsiában korábban nem jártam, s Koreáról sem sok mindent tudtam. Igyekeztem hát minél több információt begyűjteni, s végül úgy határoztam, belevágok a kalandba. Azt mondhatom: remek döntés volt Koreába szerződni!

– S mi volt a felesége, Gitta álláspontja?
– Futballszakmai kérdésekben rám bízza a döntést, de természetesen mindent megbeszélünk. Eddig is jött velem, s szerintem ez így lesz a jövőben is – számomra sokat jelent, hogy ő és a három és fél éves kisfiunk, Konor itt van velem Ulszanban.

– Sokat töprengtek?
– Nem kapkodtuk el a választ. Az Ulszan Hyundai rögtön az előző NB I-es idény lezárultával megtette az ajánlatát, de rám még vártak feladatok a válogatottal, s amíg a Nemzetek Ligája véget nem ért, nem akartam sem igent, sem nemet mondani, sőt utána is időt kértem.

– Abban biztos volt, a magyar bajnokságnak búcsút int?
– Nem gondolkodtam otthoni folytatásban. Egy gólkirályságot hozó idény után a légióskodás tűnt az igazi kihívásnak.

– Ha már a gólkirályságot említette, árulja el: mi a titka annak, hogy – megelőlegezve, hogy a mostani idény legtermékenyebb gólszerzője Varga Barnabás lesz – sorozatban harmadszor is a Paks adja az NB I legjobb góllövőjét? Vidéki klub ilyen triplázására még nem volt példa.
– Nem tudok egyetlen perdöntő indokot említeni. Pakson a nyugalom az úr, Haraszti Zsolt ügyvezető és a vezetőség kiváló munkát végez, jó szemmel válogatják ki a futballistákat. Nyilván számít az is, hogy Bognár György vezetőedző a támadófutball híve, így sok helyzet adódik, és az sem mellékes, hogy Hahn János, aztán jómagam, s most Varga Barna is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk – egy-két villanás kevés lett volna a gólkirályi címhez.

– Nem a tavalyi volt az első alkalom a karrierje során, hogy klubot váltott. Ám mégis más Kaposvárról Paksra átcuccolni, mint Paksról Ulszanba kitelepülni. Hogy nézett ki az Ádám család költözése?
– Hogy mit hoztunk ki, az egy dolog. De hogy mit viszünk majd magunkkal, ha egyszer hazatérünk! Most úgy látom, egy teherszállító repülő sem lesz elég a költöztetésünkre, annyi holmit halmoztunk fel egyetlen év alatt, beleértve Koni játékait is... Kifelé bőröndökbe pakoltunk, s mivel biznisz osztályon utaztunk, háromszor harminckét kilót eleve feladhattunk, s e lehetőséget ki is használtuk. Amikor meghívót kapok a válogatottba, és a család is elkísér, már egy-egy bőrönd is elég az utazáshoz, főleg nekem.

REPÜLÉS MOST MÁR CSAK KÖZVETLEN JÁRATTAL

– A koreai szerződés aláírásakor miként kalkulált: hányszor tud majd egy évben hazalátogatni?
– Egyszer sem! A bajnokság márciustól tart novemberig, ez idő alatt legfeljebb egy-egy szabadnapot kapunk, kivéve a válogatott meccsek miatti szünetet. Ezért is nagy boldogság, ha jön a meghívó Marco Rossi szövetségi kapitánytól, mert ilyenkor a klub engedélyével plusz egy napot maradhatok, és így eljuthatok haza, Forráskútra is. Az utazás egyébként azzal együtt is macerás, hogy a lengyel légitársaságnak van Szöul–Budapest járata. Nekünk ugyanis előbb még el kell vonatoznunk Ulszanból a fővárosba, majd onnan az incshoni reptérre, ez összesen plusz három óra. Egyszer jöttünk Koreába törökországi átszállással, de késés miatt öt órát ültünk az isztambuli repülőtéren; akkor megfogadtam, ezután csak direkt járattal repülünk.

– Mit szólnak a klubnál a válogatott meghívóhoz? Mégiscsak más Koreából hazautazni, mintha Európában légióskodna, s nem kellene oda-vissza megküzdenie az időzónaváltás nehézségeivel.
– Teljes mértékben támogatnak, érdeklődnek a meccseink iránt, sőt az itteni videós rendre elkéri elemzésre a mérkőzéseink felvételét. A jetlag tüneteivel muszáj birkózni, de ha a hét elején rendezik a válogatott találkozóját, a hétvégi bajnoki szinte bizonyosan ugrik; nem marad elég idő átállni és együtt edzeni a csapattal. De ezt nem bánom, a válogatotthoz mindig örömmel utazok haza.

– Mennyire súlyos szakmai hagyaték, hogy a visszavonult Szalai Ádám nemcsak centere, hanem vezére is volt a nemzeti együttesnek?
– Lesz, aki előléphet a csapat szellemi vezetőjévé akár a régebbi válogatottak közül is, de már itt az új generáció Szoboszlai Dominikkal az élen, ő is tökéletesen alkalmas e szerepkör betöltésére. Eddig tizenkétszer viseltem a címeres mezt és két gólt szereztem, meglátjuk, hosszabb távon ki mellett dönt maestro; nyilván örülnék, ha minél többet játszhatnék.

– A lakásuktól egy ugrásnyira beszélgetünk. Az apartman a tengerparton, egy toronyház harmincharmadik emeletén található. Miként bukkantak rá?
– A klub mindenben partnerünk. A lakást már a kiutazás előtt kiszemeltük, nem akartunk hárman egy hotelszobában szorongani. Nem volt extra igényünk, bár az szempont volt, hogy az edzőközpont elérhető távolságban legyen – kocsival csupán húsz perc az út. Az autót a klub adta, természetesen egy Hyundait.

– Tájfun idején milyen a harmincharmadikon lakni?
– Eddig egyszer éltünk át ciklont. A csapattal idegenben játszottunk, amikor esni kezdett és felerősödött a szél, de ez csak a „bemelegítést” jelentette. A szélvihar érkeztekor már én is itthon voltam. Éjjel kettő körül arra ébredtünk, hogy mozog az épület, az ablakok ki akarnak szakadni a helyükről. Négy-öt órán át tombolt a szél, a parti sétányt elárasztotta a víz. Mi tagadás, nagyon féltünk. A grúz csapattársam mesélte, hogy az ötven-valahányadik emeleten élte át élete első tájfunját – a következő szélvihar érkezte előtt átcuccolt a klubházba. Persze az sem életbiztosítás, néhány éve egy fát rádöntött a tomboló szél az épületre... A fő szabály, hogy tájfun idején tilos a szabadban tartózkodni.

NEM LÁTTAK MÉG KÉK SZEMŰ FIÚT

– Ha éppen nincs ítéletidő, mivel telik a napjuk?
– Az én időmet a klub, a feleségemét a gyerek osztja be. Ha tehetik, lemennek a tengerpartra, s vannak a környéken játszóterek is, ott pedig immár ismerős anyukák és gyermekek. Amikor Konor először megjelent, a koreai srácok egyik része megijedt, a másik része rácsodálkozott a fiamra: Koreában állítólag nincsenek kék szemű fiúcskák. Időbe telt, mire játszópartnerekre talált. Amikor otthon vagyok, közös programokat szervezünk; bejárunk a város belső részébe, ahol olasz és texasi étterem is található, illetve van egy, Koni által „lépcsős boltnak” nevezett pláza, annak a játékboltjában visszatérő vendégként üdvözölnek minket. Szoktunk focizni, olykor a lakásban is, legutóbb ennek egy üvegpohár esett az áldozatául…

– Nem hiányoznak a hazai ízek?
– A magyaros ételeknek híján vagyunk. Gitta néha főz húslevest, de alapanyagok nélkül sajnos nem olyan az íze, mint otthon. Néhány hete meglátogatott a menedzserem, és hozott magával Vegetát; az ételízesítő csodákra képes!

– Nyugodtan végig tud sétálni egy ulszani bevásárlóközponton?
– Ezzel a fizimiskával eleve feltűnő jelenség vagyok, de a futballnak köszönhetően is sokan felismernek. Azt gondolom, tettem is ezért, az előző év bajnoki aranyérméből kivettem a részemet. Errefelé a szurkolók nem tolakodóak, de nagyon lelkesek. Rendszeresen küldik az ajándékaikat, a zászlóktól a portrémmal ékesített sípcsontvédőig számtalan aprósággal leptek már meg. A kitüntető figyelem nem csak nekem jár. Gitta és Koni ott van a hazai meccseinken, s ha nyerünk, a feleségemnél sorba állnak a gratulálók. Noha az országban a nemzeti sport a baseball, a focit is nagyon szeretik. A drukkerek fanatikusak, a szurkolásuk sokszor a válogatott meccseink hangulatát idézi fel…

– Hogy került az ulszani hajógyárba?
– Még az előző idényben szerveztek velem egy fotózást az üzembe, az ötletgazdák szerint illik hozzám a közeg. Elsőre ijesztőek voltak a hatalmas méretek. A hajók akkorák, mint Forráskút kétszer, és a kezembe nyomott csavarkulcs is volt vagy húszkilós. Amikor végigsétáltam vele az üzem egy részén, rám csodálkoztak a munkások – talán féltették az állásukat... (nevet)

– Ulszani pezsgés vagy forráskúti nyugalom?
– Mindkettő vonz, mindkettő kedvemre való. Itt élek, itt futballozok Koreában, most ezt szeretem. De jó lesz majd egy nap hazatérni – azért remélem, addig néhány év még eltelik.

– Milyen a koreai bajnokság szakmai minősége a magyar élvonallal összevetve?
– Itt is, ott is vannak technikás labdarúgók, viszont a K League 1 meccsei pörgősebbek, s ez a tempó az edzéseken is visszaköszön. Hozzá kellett szoknom, hála istennek sikerült. Nemrég beszélgettünk a tolmácsunkkal, aki egy személyben a csapat menedzsere is, tőle tudom, hogy az utóbbi néhány évben sokat fejlődött a koreai labdarúgás. Az előrelépéshez adva vannak a létesítményfeltételek; nemcsak a stadion, az edzőközpontunk is nemzetközi színvonalú. A főépület négyemeletes, minden játékos külön szobában pihenhet az edzések előtt és után, s napi háromszori étkezést is biztosít a klub; az európaiakra külön főznek. A meccsszámunk a topcsapatokéhoz közelít. Ha a hazai és a nemzetközi sorozatokban is sikeresen szerepelünk, összességében akár félszáz tétmérkőzést is vívhatunk egy idény alatt.

– Milyen logika alapján dől el az összeállítás? A kívülálló számára kevéssé érthető, hogy gólok, gólpasszok után legközelebb a kispadon ül...
– Vannak érdekes dolgok, amelyek megfejtésére egyelőre nem jöttem rá... Az már körvonalazódik, hogy szerda-szombati menetrend esetén felváltva játszunk Min Kju Dzsuval. Amikor csak hétvégi meccs van, az kezd, aki előtte eredményes volt. Vagy nem... De nem rágódom ezen... Itt a csapat az első, minden más szempontot ennek rendelnek alá. Próbálgattuk már meccsen és edzésen is, hogy ketten együtt legyünk a pályán, ez is lehet egy taktikai fegyver. Minnel jó a kapcsolatunk, errefelé amúgy sem divat megsértődni azon, ha valaki nem kerül be a kezdő tizenegybe.

– Az idei cél valóban a triplázás, a bajnokság, a kupa és az ázsiai BL megnyerése? Ez klubtörténeti bravúr lenne!
– A terv ez, s ehhez igazodva alakította ki a vezetőség a keretet. Kíváncsian várom a BL-t, ebben a sorozatban még nem játszottam. A lebonyolítás immár megegyezik az európai Bajnokok Ligája menetrendjével, a különbség annyi, hogy a résztvevők több földrészt képviselnek, hiszen Ausztrália – az ázsiai konföderáció tagja – is delegálhat csapatokat.

– Amikor a rajongók egy-egy meccs után autogramot kérnek, koreai írásjelekkel is le tudja írni a nevét?
– Nem. Az itteni segítőm, Kim Do Jun szerint, akit mi Thomasnak hívunk, könnyen megtanulható a koreai nyelv, de én ebben nem hiszek…