Szűcs Tamás pozitív élményekkel tért haza a Famalicaótól

2026.06.17. 16:39
null
Szűcs Tamás (Fotó: Szabó Miklós)
Szűcs Tamás válogatott labdarúgó pozitív élményekkel tért haza az FC Famalicaótól, amelynek színeiben nyártól szerepel majd a portugál élvonalban.

„Pozitívak voltak az emberek, remek az edzőközpont. Minden adva van ahhoz, hogy az ember tökéletes munkát végezzen, úgyhogy pozitív élményekkel tudtam hazajönni” – nyilatkozta szerdán az M1 aktuális csatornának a 21 éves futballista, akit a RangAdó Díjátadó Gálán az idény felfedezettjének választottak meg.

A Debrecenből távozó középpályás játékjogáért sajtóhíreknek szerint nagyjából 2.5 millió eurót fizetett a portugál bajnokság előző szezonjának ötödik helyezettje, amelynek így az egyik legdrágább igazolása lett Szűcs Tamás.

„A klubnál nagyon akartak engem, és úgy is kezelt a vezetőség, a szakmai stáb, és mindenki, akivel beszéltem, ezért nem is volt kérdés, hogy oda kell mennem. Az volt az első számú céljuk ezen a nyáron, hogy engem megszerezzenek, ez egy játékosnak nagyon pozitív dolog” – szögezte le a középpályás, aki 62 NB I-es mérkőzésen hat gólt szerzett, majd júniusban bemutatkozott a válogatottban.

Szűcs elárulta: már áprilisban megtudta, hogy érdeklődnek iránta, de csak a bajnoki szezon befejezése után kezdtek felgyorsulni az események, akkor fogadta el a portugálok ajánlatát. Télen egy olasz élvonalbeli klub is ajánlatot tett neki, de azt visszautasította, illetve megjegyezte: „nagyon sok érdeklődő volt, de én ezt tartottam a legmegfelelőbb projektnek, most ez az a hely, ahol lennem kell”.

A szerződése 2031-ig szól, és, mint elmondta, már a következő idényben szeretne ugyanannyi játéklehetőséget kapni, mint a közelmúltban az NB I-ben.

„Ha ez meglesz, akkor nagy gond nem lehet, hiszen egy portugál élcsapatban folyamatosan játszani nagyon jó, és a karrierem még jobb irányt vehet rövid időn belül” – vélekedett.

 

Legfrissebb hírek

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
3 órája

Zombori Sándor bombagólját Bolíviában is emlegethetik a mai napig

Magyar válogatott
2026.10.31. 07:02

A Bournemouth vezetőedzője megerősítette, súlyos Tóth Alex sérülése

Légiósok
2026.10.30. 11:11

MLS: Gazdag Dániel győztes gólt szerzett a New York Red Bulls ellen – videó

Légiósok
2026.10.29. 06:52

Csank János nyolcvanévesen is megugrasztja a pulzusát

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 06:31

Labdarúgás: döntetlen után győzelem az U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.26. 21:16

A magyar futsalválogatott az örményeket is legyőzte

Magyar válogatott
2026.10.20. 19:06

Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az északírek elleni NL-meccsre

Magyar válogatott
2026.10.20. 18:14