Tóth Balázs: Fontos, hogy magamnak tudjak elszámolni a teljesítményemmel

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.05.08. 18:16
Tóth Balázs kilenc meccset is kapott gól nélkül hozott le (Fotó: Getty Images)
Tóth Balázs, a Blackburn Rovers labdarúgócsapatának magyar válogatott kapusa a Nemzeti Sportrádiónak adott interjújában értékelte a mögöttünk hagyott idényt, elemezve csapata és saját teljesítményét is.

A Blackburn Rovers csak a 20. helyen végzett az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában, de Tóth Balázs teljesítményére nem lehetett panasz. A magyar kapus sérülés miatt ugyan több mérkőzést kihagyott, de az idény hajrájában fontos védésekkel segítette csapatát a bennmaradáshoz.

„Összességében nem olyan idény volt, amit elképzeltünk. Végig a kiesés elől menekültünk, én pedig az utolsó tíz-tizenkét fordulóban tudtam azt nyújtani, amit elvártam magamtól. Kritikus vagyok magammal szemben, úgyhogy nem mondom, hogy extra idényem volt. A vége már jobb volt, legalábbis az én részemről, de a csapatéról nem. A válogatottnál is eljött a nagy áttörés, tétmérkőzésen is bemutatkozhattam, lejátszottam hat meccset, szóval egy nagyon tanulságos idényen vagyok túl.”

Tóth a Nemzeti Sportrádiónak adott nyilatkozatában hozzátette, hogy a sérülése után jó darabig nem tudott formába lendülni, és csak a végén érezte azt, hogy százszázalékos állapotban van, és szerinte ez is kellett a bennmaradáshoz. A 35 meccsen 43 gólt kapott, s kilenc meccset is kapott gól nélkül hozott le, ráadásul a csapat egy edzőváltáson is átesett.

„Egy edzőváltás sosem jó. De nagyon mélyen voltunk, háromnaponta meccseltünk, és egymás után jöttek a vereségek, ebből csak edzőváltással lehet kijönni. Bíztam magamban, tudtam, hogy megkapom az új edzőnél is a lehetőséget, amivel aztán éltem is.”

Tóth kiemelte, hogy nagyon jó érzés volt, amikor a Leicester City elleni mérkőzésen a szurkolók skandálták a nevét. Azt is megtisztelőnek tartja, hogy a csapattársak őt választották az idény legjobbjának.

„Jó visszacsatolás, ugyanis a legnagyobb elismerés Angliában, ha a játékostársak tartanak a legjobbnak.”

Elmondta, hogy ő is hallott híreket az érdeklődésekről, de az ügynökét kérte, hogy csak akkor szóljon, ha bármi konkrétum van. Illetve a Blackburnnel is tárgyalnak egy esetleges hosszabbításról. Júniusban pedig a válogatottnál lesznek feladatai.

„Egy rövid nyaralás is belefér az összetartás kezdetéig, addig sem állok le az edzésekkel. Remélem, hogy kapok meghívót. Fontos, hogy magamnak tudjak elszámolni a teljesítményemmel, sosem azzal a gondolattal utazom a válogatotthoz, hogy én vagyok az első számú kapus.”

 

 

Legfrissebb hírek

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
19 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Bárány Donát az első hollandiai góljával pontot mentett csapatának

Légiósok
2026.09.19. 18:42