Jelentős változtatások jönnek a motorszabályokban 2027-ben

H. L.H. L.
2026.05.08. 18:19
A Miami GP-re bevezetett módosítások beváltak, de a jövőben további szabályváltozások jönnek (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) több szabálymódosítási tervezetet jelentett be motorfronton a 2027-es idényre.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) péntek délután online megbeszélés keretein belül egyeztetett a négy motorgyártóval, a tizenegy csapattal, valamint a Formula–1-gyel (FOM) a 2027-re vonatkozó motorszabályokról, majd bejelentette, elvi megállapodás született több módosítással kapcsán is.

A szövetség sikeresnek könyvelte el a múlt hétvégi Miami Nagydíjon érvénybe léptetett változtatásokat, úgy érzi, előrelépést tett meg, ezzel ugyanakkor még nem ért véget a munka, hiszen a háttérben folyamatosan zajlanak az egyeztetések a jövőt illetően. Már a soron következő versenyeken bevezetésre kerülhetnek a rajt és az esős körülmények közötti versenyzés biztonságát növelő intézkedések, míg a hosszabb távú célok között szerepel, hogy igazságosabbá és biztonságosabbá, és intuitívabbá tegyék a versenyzést a csapatok és a versenyzők számára.

Az egyik legfontosabb tervezet szerint 2027-ben 50 kW-tal nőne a belső égésű motor teljesítménye, és emelkedne az üzemanyag-áramlás is, miközben nagyjából 50 kW-tal csökkentenék az energiavisszanyerő-rendszer, vagyis az ERS kapacitását. A végleges szabálycsomag ugyanakkor még nem készült el, hiszen további egyeztetésre lesz szükség a csapatokat és a motorgyártókat magába foglaló technikai munkacsoportban.

A következő lépés az, hogy a motorgyártók szavazzanak az erőforrásokat érintő csomagról, ezután a Motorsport Világtanács elektronikus szavazás keretein belül dönt a szabályok elfogadásáról. 
 

 

Legfrissebb hírek

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
15 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
20 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
23 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53