Pécsi kesztyű – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2025.08.09. 07:13
Angol labdarúgás
2025.08.09. 07:15

Pécsi Ármin: Csak rajtam áll, hogy élek-e ezzel a lehetőséggel

„Kellett néhány edzés, míg megszoktam a sebességet, a letámadások intenzitását, hogy mindenki mennyire érti és olvassa a játékot.”

A retró reklámok iránt érdeklődők bizonyára ismerik a nyolcvanas évek elejéről a Pécsi Kesztyűgyár nem túl bonyolult, kevesebb mint félperces örökbecsű filmecskéjét: „Ez mind pécsi kesztyű…”

A sportvonatkozásra alaposan ráerősít a megjelenített termékpaletta: többek mellett boksz-, vívó-, motoros-, sí- és kapuskesztyű is feltűnik, a végén pedig egy trófeát tartanak a magasba a sportkesztyűs tenyerek. A gyárnak (amelynek ősét még 1861-ben alapította Hamerly János, csak aztán 1940-es évek végén az államosításkor kitekerték a jogutódok kezéből) persze már rég vége, ám a reklámbéli kapuskesztyű, a névazonosság és persze főképp a tőle eddig látott teljesítmény azt mondatja velem, Pécsi Árminból egyszer még nagy focikapus lehet. Talán felesleges ecsetelni, hogy nincs sok köze Baranya vármegye székhelyéhez, hiszen egy alsó-ausztriai kisvárosban, Hainburg an der Donauban született alig több mint húsz évvel ezelőtt, pályafutása eddigi érdemi szakaszát Győrben, Csákváron és főképp Felcsúton, a Puskás Akadémiánál töltötte, hogy aztán – ki nem tudná? – nyár elején két másik magyar, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos mellé Liverpoolba igazoljon.

Ahol már bemutatkozott edzőmeccsen és hivatalos mérkőzésen egyaránt, így mintegy két hónap tapasztalatával a háta mögött érdemes volt őt megkérdezni, hogyan érzi magát a világ egyik legjobb csapata, az angol bajnok mezében. Megsúgom, remekül, ami, mondjuk, nem túl nagy meglepetés, az már inkább, hogy ilyen őszinte, szinte gyermeki lelkesedéssel nyilatkozó szereplője kevés van a rideg-hideg, végletekig protekcionista profi futballnak. A szokásos panelek pufogtatása helyett a vágyairól, érzéseiről, érzelmeiről beszél, s ha néha általánosságban fogalmaz, azt is inkább azért, mert tényleg bármi történhet vele. Azért olyan klasszist nehéz lesz percek alatt kiszorítania a kezdőből, mint a brazil Alisson Becker, a rangsorban a 2024-es Európa-bajnokságon brillírozó grúz Giorgi Mamardasvili is előtte áll, ám van ideje, egyszerűen „csak” élnie kell majd az alkalommal, ha eljön. Az sem olyan egyszerű, ha csak a honfitársakat nézzük, Gulácsi Péter és Bogdán Ádám is állt a Liverpool FC hálója előtt, mégsem itt élték meg pályájuk zenitjét, noha magasra jutottak.

Pécsi Árminnak szívből kívánom, jusson legalább odáig, mint említett remek válogatott poszttársai, megőrizve mostani lelkesedését, a játékban, a labdarúgásban megélt örömét.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
3 órája

Légióskörkép: Szoboszlai asszisztot adott, másik négy magyar játékos gólt szerzett – videók

Légiósok
6 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
15 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
19 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 23:35

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
2025.11.09. 21:12

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.11.09. 19:31

Balogh Botond csapata megfosztotta veretlenségétől a Galatasarayt

Légiósok
2025.11.09. 17:50
Ezek is érdekelhetik