Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

D. S. B.D. S. B.
2025.07.24. 17:35
Sallai Roland (Fotó: Getty Images)
A török élvonalbeli Galatasaray a magyar válogatott Sallai Roland góljának és gólpasszának is köszönhetően 3–1-re nyert felkészülési mérkőzésen az olasz Cagliari ellen.

A két csapat szerdán az ausztriai Linzben csapott össze egymással, a mérkőzés első gólját ugyan a Cagliari szerezte a 16. percben, de négy perccel később Ismail Jakobs bal oldali beadásából Sallai Roland egyenlített, majd tíz percre rá Burak Alper Yilmaz fordította meg a mérkőzés állását.

Sallai a második félidő elején is a pályán maradt, de ezúttal az előkészítésben jeleskedett, ugyanis az 58. percben az ő jobb oldali szabadrúgásából szerezte meg a Galata harmadik gólját Arda Unyay, ezzel a török csapat 3–1-re győzött.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, már nyertem egy bajnokságot, és jövőben még sok mindent szeretnék elérni a csapattal. Több poszton bevethető vagyok, és ahogy már sokszor mondtam, rugalmas játékos vagyok. Jobban szeretek előrébb játszani a pályán, ám bárhol is játszom, mindig a csapatomért játszom. És mindig tiszteletben tartom az edzőm döntéseit. Amikor a pályára küld, akkor pedig mindent megteszek a csapatomért” – idézte a Sabah Sport Sallai Rolandot.

Sallai gólja 2:17-től, gólpassza 5:23-tól

 

 

Legfrissebb hírek

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
2026.09.22. 06:51

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
2026.09.21. 16:05

Sallai Roland és Callum Styles sérült, kikerült a válogatott keretéből

Magyar válogatott
2026.09.21. 11:36

Videó: a Trabzon a háromgólos Szalah vezérletével kiütötte Sallaiékat

Minden más foci
2026.09.19. 21:40

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Ittasan, bedrogozva okozott balesetet Daniel Maldini – súlyos büntetést kaphat

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 11:08