Bizalom és önbizalom – Vincze András jegyzete

FURCSA ÉRZÉS lehet ez… A kilencvenes évek közepén attól volt hangos a sajtó, hogy a Ferencváros ifjú tehetsége, Lisztes Krisztián a Stuttgartba szerződött. Ment a sziszegés, hogy jujujuj, mi lesz vele a Bundesligában, azt a kis gyereket felfalják a sváboknál; jöttek a szakvélemények, hogy a technikás játékosnak nem való a smirglis német foci, ráadásul Kraszimir Balakov mellett (mögött?) nem eszik meg sok sót, úgyhogy elröppen néhány hónap, és jön is haza. No, abból a néhány hónapból kicsivel több mint kétszáz Bundesliga-mérkőzés lett, és a törékenynek tűnő alkathoz képest elég masszív hírnév, ami a mai napig kitart Európa egyik legerősebb bajnokságában és futballközegében. Németországban még manapság sem kell kétszer mondani, hogy ki volt és hogyan is futballozott Lisztes Krisztián.

Furcsa érzés lehet, hogy az egykori kiváló képességű játékos most a fiával kapcsolatban szembesül a féltő hangokkal: ha a gyerek nem lesz elég karakán és főleg mentálisan is erős a Frankfurtnál támasztott elváráshoz, akkor…

Na, nem is nagyon szeretnék rugózni a „mi lesz, ha” kezdetű mondatokon, főleg nem a német médiában is idézett Marco Rossi szövetségi kapitány véleményét rajzolgatnám tovább a betűkkel, inkább azt domborítanám ki, hogy a magyar futballban, sajnos, még mindig ott tartunk, egy-egy fiatallal kapcsolatban mi már „előre féltünk”. Persze ebben a témában is az az érdekes, hogy ez (mármint a féltés) miért van. Nos, szerintem, ha például az NB I-ben nem az lenne a trend, hogy légiósokban látják az előrelépés lehetőségét, ha nem köszönne vissza unos-untalan a szöveg, hogy „túl drágák a magyar játékosok”, ha nem polemizálnának a szakemberek az ifistakorú játékosok pályára küldésekor, ha nem az MLSZ-nek kellene anyagi ösztönzést nyújtania ahhoz, hogy a közönség élvonalbeli meccseken láthassa az ígéretesebb képességű honi ifjakat, akkor alighanem ellenkező előjellel, azaz dagadó önbizalommal jövendölnénk karriereket – hiszen lenne miből, és ami a lényeg, kikből meríteni.

Természetesen nem ismerem minden részletét a történetnek, sőt, nincs olyan kívülálló, aki a futball szakmai kulisszáit látná, egyvalami viszont biztos: ha valaki, Lisztes Krisztián pontos navigációt adhat Lisztes Krisztiánnak az ügyben, hogyan válhat Bundesliga-szintű játékossá. Abban azonban – még kívülállóként is – biztosak lehetünk, hogy a németeknél a született képességre, az ösztönös tudásra és emellett a tanult keménységre, kitartásra épített sportközegben maximalista és persze egészségesen egoista önbizalom nélkül nem lehet messzire jutni. S hogy a lényeget is kibökjem végre: most valahogy az a furcsa, ám egyben jó érzésem van, hogy Lisztes Krisztiánról (a fiatalról – is) még sokáig csupa jót mondanak és írnak majd Németországban…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!