Légiósok: Demkó Márton az olasz harmadosztályba igazolt – hivatalos

T. Z.T. Z.
2024.03.14. 10:37
Demkó Márton a Serie C-ben bizonyíthat (Fotó: Demkó Márton/Instagram)
Az olasz harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (Serie C) szereplő Cesenában folytatja pályafutását Demkó Márton – erről maga a játékos számolt be csütörtökön hivatalos Instagram-oldalán.

A 18 éves, szélső és belső védőként is bevethető Demkó Márton nem Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban született, de a tavalyi, hazai rendezésű Európa-bajnokságon már bemutatkozott a magyar U17-es válogatottban. A riafoci Instagram-oldalán közzétett bejegyzésből egyebek mellett az derült ki, hogy a fiatal játékos megfordult az Inter Miami utánpótlás akadémiáján, majd később az El Paso utánpótlásához került. Most pedig az olasz harmadosztály B-csoportjában első helyezett Cesena FC szerződtette.

Demkó hivatalos Instagram-oldalán maga is beszámolt az átigazolásról:

Az előző idényben egyébként a Cesena U19-es csapatát erősítette kölcsönben Dénes Adrián, aki 17 bajnokin öt gólt is szerzett.
 

 

Legfrissebb hírek

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
36 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
5 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

MLS: Gazdag Dániel győztes gólt szerzett a New York Red Bulls ellen – videó

Légiósok
2026.10.29. 06:52

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Ronaldinho november 15-én debütál az olasz harmadosztályban

Olasz labdarúgás
2026.10.23. 18:31

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Eb 2032: Olaszország 13 város 14 stadionját tartja alkalmasnak a rendezésre

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 21:27