Légiósok: az átigazolás után újabb osztályt lépne feljebb Callum Styles

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.06. 14:30
Callum Styles egy idény alatt kétszer is osztályt válthat, ha feljut a PL-be a Sunderland (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az angol harmadosztályú Barnsleytól a másodosztályban feljutásra hajtó, de jelenleg csak nyolcadik helyezett Sunderlandhez került kölcsönbe a magyar válogatott középpályás, Callum Styles, aki új klubjának beszélt az átigazolás körülményeiről és céljairól.

„Izgatott vagyok, hogy itt lehetek. Az elmúlt években a háttérben már zajlottak a tárgyalások, de végre itt lehetek és alig várom, hogy bemutatkozzak” – kezdett bele Callum Styles.

„A pályán mindig próbálok százszázalékot nyújtani. Nyilvánvalóan fiatal, de kellő minőséggel rendelkezik a csapat, amihez szeretnék én is hozzátenni, hogy harcban legyünk a feljutásért. Az előző év ilyen szempontból rövidebb volt, pedig nem szerepelt rosszul a csapat, de reméljük, hogy most a vonal felett leszünk” – vélekedett a 18-szoros magyar válogatott játékos, akit a nemzeti csapatról is kérdeztek.

„Jól szerepeltünk a válogatottal, kijutottunk az Európa-bajnokságra, ami nagy dolog. Már 18-szor megtapasztalhattam ezt a szintet, és remélem, hogy ezt a tapasztalatot a Sunderlandnél is fel tudom használni” – tette hozzá Styles, akinek 23 éves kora ellenére már több mint 200 mérkőzése van Angliában.

A Sunderland új szerzeményének helyzetét az elmúlt időszakban nehezítette, hogy vakbélműtéten esett át, elmondta azt is, hogy a csapatból személyesen nem ismer senkit, ugyanakkor könnyen be fog illeszkedni.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik