„Liverpoolban megteszi a lépést, ami Európa-szerte elismert topjátékossá teszi” – Rossi Szoboszlairól

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.07.18. 10:48
null
Szoboszlai Dominik már nem csak kulcsembere, csapatkapitánya is a magyar válogatottnak (Fotó: Török Attila)
Szoboszlai Dominik Liverpoolba szerződéséről mondta el ismét a véleményét Marco Rossi magyar válogatott szövetségi kapitány, ezúttal a brit Inside Futbolnak.

„Dominik érdekes játékosprofil, rendkívül fontos tagja lesz a Liverpoolnak. Megpróbálják újraépíteni a középpályát, és rá, valamint Alexis Mac Allisterre alapoznak, ami kiváló döntés. Biztos vagyok benne, hogy Dominik Liverpoolban megteszi a lépést, ami Európa-szerte elismert topjátékossá teszi” – kezdte Rossi az Inside Futbolnak adott exkluzív interjújában.

„Mikor először játszani láttam, még nem volt tizennyolc, de nem sokkal később már debütált a válogatottban. Elképesztő személyisége van, az első perctől lenyűgözött. Egy született vezető, aki roppant elszánt és tehetséges. Emberként és játékosként is sokat fejlődött az elmúlt egy évben, amiért rengeteget dolgozott, de nincs kétségem afelől, hogy ezután még többet fog.”

Bár különböző posztokon játszanak, sokszor összehasonlítják Erling Haalandot és Szoboszlait, akik közeli barátok egymással – vetette fel a riporter, majd Rossi véleményét kérdezte.

„Nem hasonlíthatsz össze egy csatárt egy tízessel. Haaland a góloknak él, ez az élete. Dominik kulcspasszokat, gólpasszokat ad, de gólokat is szerez. Teljesen más a két játékos karakterisztikája, de mindketten elképesztően tehetségesek. Dominik ebben, mármint a gólszerzésben fejlődhet még, hogy posztja egyik, ha nem a legjobbja legyen.”

A riportert természetesen az a kérdés is foglalkoztatta, hogyan lett Szoboszlai ilyen fiatalon a magyar válogatott első számú csapatkapitánya.

„Rengeteg okunk volt rá, hogy őt bízzuk meg a kapitányi karszalag viselésével és annak minden felelősségével. A legfontosabb a személyisége, a született vezetői mentalitása, amit már említettem. A jelent, de egyben a jövőt is néztük, számára pedig büszkeséget jelenthet, hogy ő viseli a karszalagot.”

A magyar szövetségi kapitánynak felvetették, hogy ő is hozzátett Szoboszlai Dominik fejlődéséhez, így mit gondol arról, hogy Klopp-pal folytatja a munkát a válogatott középpályása.

„Nem szeretném elismerni, hogy szerepem van ebben. Dominik saját magának lehet főként hálás, csecsemőkora óta dolgozik ezért. Magamat nem akarom reflektorfénybe helyezni, inkább a kulisszák mögött maradnék. Az viszont biztos, hogy Klopp a világ egyik legjobb edzője, és tud majd fejleszteni Szoboszlai játékán.”

„Sokat beszéltem Dominikékkal, amikor még nem volt biztos a döntésben, majd neki és a családjának, menedzsmentjének is üzentem a megkötött üzletet követően, kifejeztem elismerésem. A Liverpool játékosának lenni valami egészen különleges, nagyszerű eredmény. Mindenki azt várja, hogy a legfontosabb labdarúgók közé lépjen a jövőben” – zárta mondandóját Marco Rossi kapitány.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
2025.05.04. 08:27

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Büszke magyarok: Szoboszlai Dominik Angliában is befutott – NS-kerekasztal

Minden más foci
2025.05.02. 08:42

Esterházy Mátyás reagált Jamie Carragher Szoboszlai Dominikot érintő kritikájára

Angol labdarúgás
2025.04.30. 21:32
Ezek is érdekelhetik